Bemutatjuk a pihi-edzést, ahol csoportokban lehet aludni

Az ötlet érdekes, de vajon mennyi lehet a tagdíj?

Mindenki érezte már úgy a nap közepén, hogy egyszerűen már nem bírja, és fogalma sincs, hogy hogyan fogja kihúzni a nap végéig. Még rosszabb, ha az emberre munka közben, vagy az iskolában jön rá az alhatnék, és elkezdődik a szemhéjak nyitva tartásáért folyó hosszú, szörnyű küzdelem.

Nap-Ercise
http://popkey.co

Megeshet az is, hogy éppen nekiálltunk konditerembe vagy bármilyen szervezett edzésre járni az egészséges életmód jegyében, vagy egyszerűen csak a nyár egyre gyorsabb közeledése miatt próbáljuk menteni a menthetőt, mielőtt vetkőzni kéne a strandon, de mikor már épp elindulnánk edzeni hirtelen iszonyatos fáradtság lesz úrrá rajtunk.

Ilyenkor egy kis izommunka egyébként pillanatok alatt elmulasztaná a fáradtságot, de sajnos vannak, akik nem jutnak el addig, és engednek az ágy melege és a puha párnák csábításának.

Nap-Ercise
www.boredpanda.com

Szerencsére most már ezt a tevékenységet is lehet sportként űzni, ráadásul szervezett keretek között. Az amerikaiak ugyanis kitalálták a

Nap-Ercise

fogalmát, ami nem más, mint a sziesztázás, pihengetés és az edzés szavak összevonása. Nem kell semmi őrültségre gondolni, annyi az egész, hogy egy egyórás pihi-edzést kínálnak a fáradt felnőtteknek. Az edzésterv sem túl bonyolult, 15 perc nyújtással kezdenek a teljes ellazulás végett, majd ezt követi 45 perc szundítás. Ez egyébként egy csoportos foglalkozás, szóval mellettünk még vagy tízen ugyanezt csinálják. Arra mondjuk nem tudom gondoltak-e, hogy mi van akkor, ha valaki zavaróan horkol?

Nap-Ercise
www.boredpanda.com

Az viszont biztos, és személyes tapasztalatok mellett tudományos alapja is van, hogy egy rövidebb, kb. egy órás csendes pihenő jelentős pozitív hatással van a szervezetre: csökkenti a stresszt, javítja a kedvünket, ráadásul két adagnyi tételtanulás között egy kicsit az agyunkat is pihenteti, arról nem is beszélve, hogy mennyire jól esik néha csak úgy ledőlni és hátrahagyni minden nyugtalanító gondolatot.

Nap-Ercise
www.boredpanda.com
Na de mindezt

edzésszerűen

? Fogalmam sincs mekkora kereslet lehet rá, de azért valószínűleg egyszerűbb lenne simán otthon pihenni egy picit, szóval feltételezhetően inkább azok fogják kihasználni a

Nap-Ercise

nyújtotta lehetőségeket, akiknek bármilyen okból kifolyólag otthon szinte lehetetlen a csendes és nyugodt pihenés.
Nap-Ercise
www.boredpanda.com
Nap-Ercise
www.boredpanda.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!