Elsőként talán a semlegesség, esetleg a közöny jutna eszembe, persze, ne értse félre senki, nem arra próbálok utalni, hogy az óriásplakát-kiállítás semmit ne tudna nyújtani. Az ARC kiállításon eltöltött szűk óra alatt - hiába is próbálnám -, nem tudnék megfejteni és kibogozni nehezen emészthető (túl)modern művészeti alkotásokat, s talán ez az egyik legnagyobb értéke a kihelyezett plakátlabirintusnak.
Gyors, egyszerű, aktuális. Persze, azt már nem tudom mondani, hogy két korsó sörnek és egy barátnak ne örültem volna jobban egy félreeső kocsmában. Néhány rövid szó erejéig azonban kötelességemnek érzem levetkőzni saját értékítéleteimet, hiszen annyit mindenképpen megérdemel a kiállítás, hogy két kritizáló részlet között szóljak arról, mi is ez az ARC tulajdonképpen. Röviden összefoglalva ez egy 2000-ben indult kezdeményezés, melynek célja,hogy a reklámfelületekként használt óriásplakátokon társadalmi célú üzeneteket jelenítsenek meg.
A civil alkotók által benyújtott pályázatok elbírálása során a megjelenő társadalmi reflexió ereje a mérce, a kiállított művek legfőbb közös jellemzője a kritikai hangvétel. A kiállított művekről, díjazottakról részletesebben tájékozódni, valamint a közönségdíjazottra szavazni itt lehet.
Az idei kiállítás témáját a „Magyar álom” szókapcsolat adta meg, ám a 94 kiállított mű túlnyomó többsége leragadt aktuálpolitikai tartalmak megörökítésénél. És hiába biztosít a magyar közélet számtalan lehetőséget szomorú valóságképek vagy akár a morcosabbakból is mosolyt előcsaló karikatúrák alkotására, a címszavak által kijelölt széles paletta ilyen szűk értelmezése a harmincadik plakát után enyhén unalmassá válik.
Az álom inkább kapjon pozitív töltetet, s talán jelenjen meg az is, mi lehetne akkor, ha eldobnánk a kommunizmus hagyatékát, véleményünket nem csak magunknak morognánk, s a közélet valóban a köz élete lenne. Persze, arról nem szabad megfeledkezni, hogy az alkotói kötetlenségből adódóan végre az adott témák bemutatása a témák bemutatásáról szól; nincs szó parasztvakításról vagy érdek alapú ferdítésekről, a „nagy” problémák végre őszinte üzenetként jutnak el a „kis” emberekhez.
A feldolgozott témák közül – természetesen – a kerítés(gyoda)építés volt a legnépszerűbb, de helyet kapott a magyar foci kérdése is, az ilyen alkotásokról azonban szinte egyszer sem tudtam eldönteni, hogy vajon azon élcelődnék, hogy csak stadionépítésben vagyunk bajnokok, vagy valóban arra várnak, hogy Magyarország futballnagyhatalommá váljon.
Személyes kedvencem a kormánykék alapon fehér betűkkel megjelenő „Unom.” volt, de a nagyobb péniszről álmodók alkotásai is elnyerték a tetszésemet. Kellemes meglepetésként ért, hogy a viccelődés/álmodozás mellett az ARC+ Hétköznapi csodák című kamarakiállítás keretében 14 magyar civil szervezet mutathatta be magát, taps jár érte a szervezőknek.
Mindent összevetve – 15. év ide vagy oda – egy kicsit még kiforratlan, de mindenképpen támogatandó és még fejlesztendő a kezdeményezés, s a Budapesten tartózkodók, ha van egy-két kitöltetlen órájuk, ne hagyják ki a programot, hiszen ha a plakátok nem is tetszenek, az igazi magyar feelinget közvetítő, a kiállítás mellett helyet kapó lángost, kolbászt, sört árusítók bizonyára rabul ejtik a látogatókat.
