Varázslatos filmmel jön Tim Burton

Szeptember 29-től már a mozikban is találkozhatunk Ramson Riggs különleges regényének filmadaptációjával.

Az amerikai író nem hiába híres fantasy regénye alapján készül a legújabb Tim Burton sikerfilm, amit érdemes várni, hiszen a történetből kiindulva nagy durranásra számíthatunk. Nem csak hogy beillik az eddigi Burton filmek világába, de ki is emelkedik közülük.

Az egész történet lehetne akár elcsépelt is, hiszen nem másról van szó, mint az X-Men által már felhasznált szuperképességekkel rendelkező egyedek összegyűjtéséről, ebben az esetben viszont most szuperfura gyerekekkel történik ugyanez.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A címszerepben Eva Green, Asa Butterfield játssza az árvaház új gyerekét, és a főgonosz nem más mint Samuel L. Jackson, aki valamilyen ismeretlen okból a gyerekek vesztére tör. Magyar premier szeptember 29-én.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!