A Valami Amerika 3 legfrissebb előzetese bebizonyítja, hogy még mindig a Lady N a legkirályabb dal

Hát magáról a filmről nem sok jót sejtünk.
Február 15-én mutatják be a mozik a Valami Amerika 3. részét. Az első kétségtelen jó volt, a második pedig még egy lapáttal rá tudott tenni a sikerre, így hát szinte kötelező volt egy harmadikat is összehozni.

Herendi Gábor, aki tavaly a Kincsemmel ért el szép sikereket a nézőszámmal - amit én a mai napig nem értek, hiszen egy közepesen gyenge film volt a véleményem szerint - most a Valami Amerikát dobja be a magyar mozi állóvizébe.

Itt az új előzetes:

Ebből az derül ki, hogy:

  • Valószínű egy ezerszer megnyúzott börtönparódia lesz a harmadik rész fő vonala
  • Előkerül Bala riválisa.
  • Lesz benne Gaxsta Zolee, mint a börtönfilmek elengedhetetlen kelléke.
  • Akció, akció hátán.
  • Stohl András kész hülyét csinálni magából.
  • Még mindig Korda Lady N-je a legkirályabb dal az Univerzumban.
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!