Az úriember, aki az elméletet kidolgozta nem mindennapi figura. Az ő nevéhez fűződik például az első bűnügyi laboratórium megalapítása is, ami két tetőtéri szobából állt. Nem véletlenül hasonlítják Sherlock Holmes-hoz, hiszen megfigyelések, a dedukció segítségével kívánta fejleszteni a bűnüldözést.
Na, de mit is jelent ez az amúgy nagyon hangzatos mondat?
Mindenki, aki keresztülhalad egy szobán, önkéntelenül is otthagy, és magával hoz valamit.
A lényeg tulajdonképpen az, hogy mindenfajta kapcsolat nyomot hagy maga után. Persze el lehet vinni a dolgot a pszichológia irányába, de az ő elmélete elsősorban a valós, ténylegesen érzékelhető bizonyítékokra vonatkozott.
Nem véletlenül hasonlítják Sherlock Holmes-hoz, hiszen a bizonyítékok ilyen szintű vizsgálata (kutyaszőrből megállapítani a fajtát, cigarettacsikkekből levonni messzemenő következtetéseket, stb.) eddig abszolút rá volt jellemző, és ahogy számunkra vonzó, érdekes karakter Sherlock Holmes, úgy Edmond Locard számára is az volt, aki megpróbálta a valóságba átültetni a zseniális detektív addig fikciónak hitt módszerét.
Tehát, ha valaki bűncselekményt követ el, akkor annak kezdete és vége között minden esetben valamilyen jelet hagy maga után a helyszínen, akár akkor amikor oda érkezik, akár akkor amikor elhagyja azt. A modern kriminológia ezt nevezi nyomnak. Részben neki köszönhető az is, hogy az ujjlenyomatok vizsgálatát használja a modern kriminalisztika a személyazonosításhoz.
1929-ben megalapította a nemzetközi kriminalisztikai akadémiát, ahol többek között Georges Simenon, a Maigret regények szerzője is meghallgatta pár előadását. Az épület a második világháború alatt elpusztult. Edmond Locard máig a kriminalisztika egyik meghatározó alakja, a nyomok logikus, tudatos értelmezése, a tudomány használata a bűnüldözésben, nagyrészt az ő munkásságának köszönhető. Mondhatjuk, hogy ő volt az első profi helyszínelő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!