Hivatali karácsony
Nagyjából az a csapat, ami eddig a Másnaposokat, a Rossz anyákat, meg a Testcsere-féle prosztó humorral fűszerezett vígjátékokat szállította, hozza most az évszakhoz igazított vidámságáradatot. Aki valaha volt karácsony környékén a tengerentúlon, vagy Angliában, az tudhatja, hogy 24-én este oltári nagy buli van és mindenki nagyon bekarmol, hogy aztán 25-én reggel másnaposan a családdal nyitogathassa az ajándékokat. (Egyébként hiába kampányolok már évek óta a csajomnál, ő egyszerűen nem akar ráállni erre a formulára.) A hivatali karácsony pedig mi másról is szólhatna, mint egy véget érni nem akaró bulijáratról. Szerintem nézhető, pláne, hogy Jennifer Aniston is a stáb tagja. Nyami!
Underworld: Vérözön
Most komolyan, van olyan, aki még követi ezt a sorozatot? Talán az első részt láttam belőle, de már arra sem emlékszem. Hát, így vagy úgy, de itt van nekünk Kate Beckinsale, aki megint nagyon kemény, és vannak vámpírok, meg vérfarkasok, meg mittom én még mik. A lényeg, hogy kőkemények és vért isznak. Akinek gusztusa van rá, hát jó étvágyat hozzá!
Énekelj!
Bár hivatalosan csak december 22-én mutatják be a mozik az Illumination stúdió, vagyis a Gru, a Minyonok és a Kis kedvencek titkos életének elkövetőinek új fimjét, a Savaria moziban azonban már a hétvégétől nézhető ez az animáció. A film pedig mi másról is szólhatna, mint énekes tehetségkutatásról, állatszereplőkkel.
Az ügyfél
Nem, ez nem az 1994-es Susan Sarandon film remakeje, hanem egy iráni-francia filmdráma. Egy balsorsú párról szól a film, akiknek egy szomszédos épület bontása miatt el kell hagyniuk a lakásukat, majd bérelnek egy albit, de közben kiderül, hogy ott még egy prosti lakik, aki nem akar kiköltözni. Az utolsó csepp akkor hullik bele a pohárba, amikor a pár nő tagját zuhanyzás közben ismeretlenek megtámadják. Na ez tényleg kemény.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!