A Disney állatbőrbe bújtatott metaforákkal tiporja sárba az előítéleteket

A stúdió az új meséivel szembemegy a régi értékekkel, és ez így is van jól.

Kezdődött mindez a Jégvarázzsal, ami a Disney egyik legnagyobb sikere lett, és szinte a semmiből robbant be a köztudatba. Gondolom még emlékeztek rá, hogy a mese egyik legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a hercegnők ugyan már ne szeressenek bele az első arra járó hercegbe. Ezzel tulajdonképpen olyan klasszikusoknak mutattak be, mint a Hófehérke, vagy a Csipkerózsika.

Erre, azért valljuk be, szükség volt. Azok az értékek, amiket a régi, az előző évszázad első felében készült filmek képviseltek, már rég elavultak. Amik akkor jól működtek, azokon ma már igencsak érezzük az idő vasfogát. Itt persze nem a rajztechnikára gondolok, és nem is a szinkronszínészek munkájára, mert azok sokszor a mai meséket is maguk mögé utasítják.

Jégvarázs
web

Úgy okítják a fiatalokat, hogy ők azt észre sem veszik

A mélyebb jelentésű animációs filmek sorát aztán folytatták az Agymanókkal, ami a kedves kis bohóckodás mellett a felnőtté válás témáját dolgozta fel. Ráadásul nem is rosszul! A filmet imádták a kritikusok, a felnőttek és a kicsik egyaránt. A készítők annyira jó szimbolizmust alkottak, amivel mindenki tudott azonosulni, és jobban sikerült ilyen "lebutított" formában bemutatniuk a tinédzserkort, mint a legtöbb coming-of-age filmnek. Az meg már csak pláne, hogy a keserédes sztori annyira szívhez szólóra sikerült, hogy egy olyan embert sem ismerek, aki nem bőgte volna végig a film végét.

Most pedig újabb filmmel robbantottak, a Zootópiával. Amikor beültem a moziba, szinte semmit sem tudtam a történetről, aztán úgy nagyjából 15 perc után döbbentem rá arra, hogy hoppácska, ez nem egy sima kis hülyéskedős film lesz, hanem szinte már társadalomkritika. Tátott szájjal bámultam, hogy milyen jól működik ez az egész egy mese részeként, miközben a film a mai társadalom újabb és újabb problémáit dobálta fel.

Agymanók
web

Minden csak kitartás kérdése

Kezdődött az egész egy kis nyuszilány történetével, aki nagyot álmodott, és elhatározta, hogy ő lesz az első rendőr a fajtájából. Mint ahogy az lenni szokott, az ismerősei kiröhögték, mert milyen is lenne már ő rendfenntartóként. De a nyuszink csak nem adta fel, keményen küzdött, és osztályelsőként végezte el a rendőrakadémiát. Végül pedig Shakira dalára vonult be az új munkahelyére, miközben a popdíva arról énekelt, hogy a határ a csillagos ég.

Megjelent a feminizmus...

Gondolom már érthető ennyiből a film első mondanivalója, ami kissé csöpögősnek hangzik, de igaz. Elég kitartással bármit elérhetsz. Állítsuk most ezt szembe a klasszikusokkal. A főhősnőknek régen csak annyit kellett tenniük, hogy a jó helyen voltak a jó időben, és már jött is a herceg a fehér lovon. Ezekben a mesékben, a korabeli felfogás szerint, a nőknek nem volt más dolguk, mint hercegnőnek lenni, aztán bajba jutni. Vitatkozhatunk arról, hogy mennyit küzdöttek keményen az életük során, de végül mindig a herceg volt az, aki megmentette őket.

A Zootropolis főhőse
imdb.com

Most pedig jött egy teljesen hétköznapi lány, azt leszámítva, hogy ő egy nyúl, és bebizonyította, hogy a nők is érnek legalább annyit, mint a hercegek. Egy kis kajla mese tanítja meg a kicsiket arra, hogy mi is az a feminizmus (nem összekeverendő a feminácizmussal).

... És még a színes és a fehér bőrűek konfliktusa is

Aztán ott volt a húsevő és növényevő "fajok" ellenségeskedése. Az állatok bármennyire is próbáltak, nem tudtak szabadulni az előítéleteiktől, amikor ránéztek egy ravasz rókára, vagy egy buta nyúlra. A filmben újra és újra előjön a diszkrimináció a csíkosak és a pöttyösek, vagy a szőrösek és kevésbé szőrösek között. Persze a történet végére mindenki megtanulja hogy nincs más különbség köztük, csak az, ahogyan kinéznek.

Nem véletlenül tettem idézőjelbe a fajokat. Ha ezt a történetszálat rávetítjük a mi világunkra, akkor könnyen észrevehetjük, hogy ezzel a feketék és a fehérek konfliktusát próbálták meg feldolgozni a készítők. Itthon ezt nem érezhetjük annyira, de például az Államokban, vagy Angliában ebből a széthúzásból kemény problémák születnek.

Nem hagyták szó nélkül a melegek helyzetét sem

És most akkor térjünk át a legjobban eldugott témára, amit csak az igazán szemfülesek fedezhetnek fel a filmben. Aki jártas az angol nyelvben, az tudhatja, hogy van egy olyan szó, hogy "faggot". Ezt a szót szitokszóként használják a melegek ellen, körülbelül ugyanazt jelenti, mint nálunk a "buzi". Régen ezt csak a szűk elméjüek használták a melegek ellen, de ők ezt úgymond "visszavették". Azóta egy meleg mondhatja egy másiknak, hogy faggot, nem lesz belőle sértődés, viszont ha olyan ember használná ezt, aki nem meleg, az felérne egy niggerezéssel.

Zootropolis
Insidethemagic.net

A filmben is volt egy ilyen szösszenet. Egy róka azt mondta a nyuszi főszereplőre, hogy cuki, amire ő csak annyit felelt, hogy csak egy cuki állat hívhat egy másikat cukinak. Ismerős?

Volt még egy utalás is erre a társadalmi problémára. A mesében a húsevők és a növényevők arányai 10 és 90 százalék. A 10 százalékot képviselő húsevőket a történetben egy Trumpra hajazó politikus állat nyomta el.
Az emberek között ugyanilyen arányban oszlanak meg a melegek és a heterok, és sajnos a mi társadalmunkban is keményen elnyomják a 10 százalékot.

Tanulság?

Amíg a kicsik szórakozva szívták magukba, hogy milyen is egy tökéletes társadalom, addig a felnőttek kicsit szoronghattak a székeikben. A mese keményen az arcunkba vágta, hogyha nem tudunk békében egymás mellett élni, akkor nem vagyunk jobbak, mint a vadállatok.

Egyelőre nem tudjuk, hogy a Disney a következő filmjeivel mennyire folytatja majd, amit ezzel a három mesével elkezdett. Viszont reménykedünk, hogy ezután is olyan dolgokra tanítják majd a gyerekeket, amikből még a felnőttek is tanulhatnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!