Egy hippi közösség, ahol a gyermekvállalás is közmegegyezésen alapszik

„Új taggal bővíteni a családot nem önálló döntés, hisz itt nem egyedül felelsz a költségekért.”

Közös a házimunka, közösek a ruhák és az autók, a gyerekekre is közösen vigyáznak. Maguknak termelik az élelmiszert, és amit lehet, saját kezűleg készítenek el. Húszan osztoznak egy házon és a poligámia sem ritka. Ezeket látva pedig szinte magától értetődő, hogy a gyermekvállalás is közösségi kérdés.

A Twin Oaks névre hallgató közösséget 48 éve alapították a kietlen Virginiában és jelenleg százöten (92 felnőtt és 13 gyerek) élnek itt, akár egy nagy boldog család. A kicsiket otthon oktatják, akik nem mellesleg négy éves korukban kezdenek dolgozni – igaz ez ekkor még csak heti egy órát jelent, amiből az idő múlásával heti 42 óra és 103 dolláros (kb. 28 000 forintos) havi fizetés lesz. A munka a Twin Oaks esetében lehet főzés, takarítás, kertészkedés, vagy akár a tehenek fejése. A közösség fenntartása érdekében azért termelnek eladásra is, például tofut.

A lakók úgy gondolják, hogy az egyetlen áldozat, amit az itteni életért cserébe meg kell hozni az, hogy elfogadják, nem lesznek milliomosok. Az világos, hogy nem itt kezdődnek a nagy karrierek, hisz a Twin Oaks a jó értelemben vett egyszerű életet részesíti előnyben. Persze ez nem azt jelenti, hogy a közösség tagjai szegények, ráadásul itt sosem lesznek munkanélküliek, nem kerülnek az utcára.

Internet van, de a tévé, rádió, videó játék és a fegyverek használata tilos. Szabály akad bőven, de a helyiek szerint ezeket gyerekjáték betartani, már az életük részévé váltak. Az egyik legfurább mindközül a gyermekvállalás kérdése. Mivel a gyerekekre is közösen felügyelnek, többen látják el a babysitter feladatát, ezért ha valakik úgy döntenek, hogy bővítenék a családot, azt előbb meg kell beszélniük a másik százhárom lakóval. Számunkra érthetetlen, számunkra természetes.

Többen a jól fizető állásukat és irigylésre méltó nagyvárosi életüket hagyták a hátuk mögött a Twin Oaks-i nyugis életért. Persze akad olyan is, aki inkább elhagyja az itt élő családot, olvashatjuk a Daily Mail cikkében. A 22 éves Imani Callen megelégelte, hogy nincsenek kortársai a közelben és nem élvezheti a tinik „rendes” életét. Szedte a cókmókját és egy állami iskolába iratkozott, hogy új életet kezdhessen. Ez is előfordul, a várólista mégis hosszú, hisz rengetegen szeretnének a közösséghez tartozni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!