A hónap legrosszabb dolgozói

A sztorit most hallottam, és nem tudom, igaz-e, vagy a szájról szájra terjedés csinált belőle történetet, mindenesetre elég jól mutatja a jelenlegi állapotokat.

A srác egy gyárban dolgozó cimborától hallotta, hogy a munkásoknak csak hárompercnyi mosdószünet jutott. Ezalatt az idő alatt kellett eljutni a munkaszalagtól a WC-ig, elvégezni, amit kell, és visszaérni.

A cég úgy döntött, afféle motivációs projektként, hogy azoknak a képét kiakasztják egy szégyenfalra, akik túllépték ezt a megadott mosdószünetet. A dolgozók ezt egészen máshogy látták. Szerintük a falon kinn lógott minden alkalmazott képe, akik a hónapban kimentek szarni egyet.

A történet kapcsán két dolog merül fel. Az egyik, hogy a szembe falon ott lógtak-e, tulajdonképpen lefosott bokával a hónap legjobb dolgozói, a másik fontos kérdés, hogy magyar cégről lehet-e szó. Bár ez nem hiszem, hogy kérdéses.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!