Félek a virágboltoktól, ugyanúgy, ahogy a ruhaboltoktól is, ha egyedül megyek be. Visszatérő rémálmom, hogy nézegetek valami felsőt, ami szerintem baromi jól állna, és kiderül, hogy a női ruhák között kutakodom. Vannak ilyen idióta rémálmaim, mint amiben mellpiercingem van, amit a strandon egy idióta futkározó kisgyerek letép. Mindegy.
Épp ezért, kapcsolatunk első évében nem vettem virágot a szívem hölgyének, próbáltam mindig más ajándékkal kiváltani. De hiába. Sajnos, éppen a Balatonon voltunk, amikor a barátnőm felhívta rá a figyelmemet, hogy örülne végre egy szál virágnak, ami tőlem van.
A kérés ott motoszkált a fejemben egész este, és amikor dühömben felkaptam egy helyi bank előtti virágládát, bebizonyosodott, hogy alkohol hatására az ember tényleg megvalósítja az idióta ötleteit. A barátaim, akikre mindig lehet számítani, üvöltve biztattak, ahogy cipeltem fel a szerzeményemet, mert azt senkinek nem hagytam, hogy segítsen, elvégre ez lesz az első virág, amit én adok neki, akkor egyedül szállítom le.
A majdnem tökéletes bűncselekmény szépséghibáját másnap fedeztük fel, amikor láttuk, hogy a banktól a kapunkig egy gyönyörű földcsík fut végig. De ez nem számított semmit, hiszen kevés romantikusabb dolog van, mint amikor felkiabálsz a teraszra, és a döbbent kedvesed szeme láttára „Nesze, virág!” felkiáltással a földre helyezed a „csokrot”.
Azóta inkább választom a virágboltokat, ha szeretném meglepni valamivel, a virágláda pedig emlékeztet rá, ha Balcsira megyünk, hogy minden nő megérdemel olykor egy kis virágot, minden apropó nélkül is. Nekünk meg van egy jó sztorink, amire mindig szívesen emlékszem vissza, ha ajándékokon agyalok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!