Az Oscar közel sem a legrangosabb filmes elismerés

Ugyanis vannak azok az emberek, akiket jelöltek, vannak, akik megnyerték már, és a csúcson ott vannak azok, akik megnyerték, és Jack Nicholson megszólította őket.

Legalábbis erről tanúskodik a videó, amit nemrég találtam. Mielőtt végignéztem, döbbenten kutattam utána, hogy Az éhezők viadala-filmek amúgy nagyon dögös sztárja, Jennifer Lawrence, mi a francért kaphatott Oscart.

Megtaláltam,a Napos oldal, sose hallottam róla, egyszer majd biztos megnézem, de most abszolút nem érdekes. Az viszont már érdekes, hogy az interjú közben megjelenik Jack, akinek úgy tűnik, ebben az elit világban is mindent szabad.

A kis aranyozott szobor hatalmas elismerés, mégis, ha lehetne választani, azt hiszem, inkább két-három mondatot váltanék a mesterrel. És így van ezzel Jennifer Lawrence is, akiről el is hiszem, hogy ebből az estéből elsősorban erre a pár percre fog emlékezni. Kíváncsi lennék egy közös filmre tőlük.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!