Whitney Houston és Bobby Brown 22 éves lánya hat hónappal azután hunyt el, hogy lakásán eszméletlenül találtak rá. A fiatal lány - akit édesanyjához hasonló módon, egy fürdőkádban, begyógyszerezve találták meg - január vége óta feküdt kómában
Édesapja áprilisban még úgy nyilatkozott, hogy lánya jobban van - de Kristina állapota egyáltalán nem javult.
A család hivatalos sajtóközleményben köszönetet mondott mindazoknak, akik a nehéz időszakban Bobbi és hozzátartozói mellett álltak, illetve támogatták őket.
Bobby Brown és Whitney Houston a hathónapos Bobbival
Anya és lánya 1993-ban
Sosem lehet elég korán kezdeni: Bobbi édesanyjával a színpadon, 1993-ban
1994-ben már az első díjátadón is részt vett anyu és apu ölében
1998-ban a Beverly Hills-i díjátadó már meg sem kottyant...
Hatévesen már a szülőkkel koncertezik a kis Bobbi
Tíz évvel később pedig már a duett is megy a híres mamával
2009-ben az American Music Awards-on
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!