Létezhet valódi zenei mindenevés?

Fanky és rock? Meg egy kis opera? A jelenség gyakorlatilag már csak mítoszként él a világban, és mint minden mítosz, lehet, hogy ez is csak az elménkben létezik.

Mindig van egy-egy zenei stílus vagy irányzat, ami felkapottabb másoknál, bizonyos meghatározatlan időre elnyomja a többit. A zeneszeretők egy része, stílustól függetlenül szereti azt, ami épp szembejön, és tetszik neki. Nem érdekli, hogy teljesen különböző stílusokból szedi össze kedvenceit, ahogy az sem, hogy egy együttestől esetleg csak pár számot ismer.

Hallgass zenét
Nyugat.hu
Egy másik csoport szigorúan a saját stílusain belül hajlandó keresgélni, és még ha azon kívül tetszik is neki egy-két szám, elhallgatja, hiszen lassan már a személyisége része, hogy rockot vagy esetleg komolyzenét hallgat. Közülük kerülnek ki azok is, akik gyűlölik, ha valaki úgy hallgat egy bandát vagy előadót, hogy nem tud róla semmit, nem mélyed el rendesen a repertoárjában. Ha stílustól, előadótól függetlenül hallgatsz zenét, mindenevőnek nevezhetnek, de még így is távol állsz attól, hogy feszegesd a kifejezés határait.

Ha valamilyen hangszeren játszol, szintén befolyásolhatja, hogy milyen zenéket szeretsz. Dobosként nehezen viselem a számítógépes dobot, biztos van, akinek az az élet.Ugyanakkor, ha valami jó, az jó.

Zseniális

Persze, a zenei stílusokat a végtelenségig lehet ötvözni és talán ez a legjobb módja, hogy valami teljesen újat alkossunk. Remek példa az irányzatok vegyítésére az Alabama 3 nevű együttes. Őket elsősorban a The Sopranos sorozat miatt ismeri a világ, de ezenfelül még rengeteg jó számot alkottak.

Alabama 3

Ha biztosra akarunk menni, illetve nem szeretnénk, hogy beskatulyázzanak minket, próbáljunk meg igényes, jól felépített zenéket, dalokat hallgatni stílustól függetlenül. Jómagam elsősorban rock, illetve funky rajongó vagyok, de ha egy előadó tehetséges és jól csinálja amit csinál, nem fogom csak azért leszólni, mert egy általam kevésbé szeretett, vagy inkább csak kevéssé ismert zenei stílusban alkot. Legalábbis szeretnék ilyen lenni, erre pedig nagyon oda kell figyelnie az embernek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!