5 dolog, amit nem tudtál az amerikai függetlenségi háborúról

Tegnap, azaz július 4-én ünnepelték a Függetlenségi Nyilatkozat 240-edik évfordulóját

1. Eredetileg nem a függetlenség elérése volt a céljuk

Amikor 1775 áprilisában megkezdődtek a harcok, az amerikaiak inkább küzdöttek szélesebb autonómiáért, mint a britektől való teljes elválásért. Ugyanazon év nyarán az ellenállást vezető Kontinentális Kongresszus kérvényt nyújtott be III. György királyhoz, amellyel a totális háborút akarták elkerülni, és amelyben tagadták, hogy a függetlenségért harcolnak.

A kérvényt azonban élesen visszautasították, a király nem is volt hajlandó elolvasni, minthogy az egy illegitim szervtől származik, válasz gyanánt pedig lázadásnak nyilvánította a gyarmatok harcát, amit mihamarabb le kell verni. A kérvény ugyan nem érte el célját, mégis fontos része a függetlenségi háborúnak, mivel ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a gyarmatok számára az egyetlen út a háború maradt.

2. A rabszolgáknak inkább a britek jelentették a szabadságot

A függetlenségi háború utáni amerikai retorika hajlamos volt a gyarmatokat, mint a függetlenség és szabadság megtestesítőit beállítani, és a briteket, mint fenyegetést erre a szabadságra nézve.

A rabszolgák számára ez azonban nem volt igaz. 1775 novemberében Virginia kormányzója, Lord Dunmore szabadságot ajánlott azon rabszolgáknak, akik segítenek leverni a lázadást. A csábító ajánlat ezreket vonzott az angol seregbe.

Ez az ajánlat viszont kétélű fegyvernek bizonyult, mert a déli államok pont az ültetvényeken dolgozó rabszolgák elvesztésének lehetősége miatt kötelezték el magukat a függetlenségi háború támogatása mellett.

3. A britek 1776-ban majdnem megnyerték a háborút

1776 nyarán a brit erők hatalmas vereséget mértek Washington seregére a Long Island-i csatában, majd a megmaradt gyarmati csapatokat New Jersey-n át egészen a Delaware folyóig üldözték.

Decemberre a legtöbb angol tábornok biztosra vette, hogy a korona elleni lázadás az összeomlás szélén áll, de nem sokkal később Washington ellentámadást indított felélesztve ezzel az amerikai harci szellemet és biztosítva a háború folytatását.

A legtöbben Howe tábornokot okolták, hogy nem ragadta meg az alkalmat az amerikai ellenállás szétzúzására amíg alkalma volt rá.

A történészek azonban "elnézőbbek" voltak vele szemben, felismerték, hogy még a győzelem szélén állva is hatalmas logisztikai kihívást jelentett olyan messziről biztosítani a csapatok ellátását, arról nem is beszélve, hogy a tábornok nem akarta még jobban elidegeníteni a gyarmatokon élőket erőszakos, vagy akár brutális módszerek alkalmazásával.

Amerikai Függetlenségi Háború
www.en.wikipedia.org

4. A francia kormány támogatta a felkelést szinte annak kezdetétől fogva

Természetesen voltak francia politikusok, akik ellenezték a segítségnyújtást félve attól, hogy saját gyarmataik egy esetleges amerikai sikeren felbuzdulva maguk is megpróbálják kivívni függetlenségüket, de a nagy többség a felkelés támogatásában a rivális angolok meggyengítésének lehetőségét látta.

Kevesebb, mint egy évvel a harcok megkezdését követően a francia kormány az amerikaiak ügyének felkarolása mellett döntött. A lázadók először francia fegyvereket és lőszert kaptak, hamarosan pedig pénzbeli támogatásban is részesültek, ami alapvetően befolyásolta a háború kimenetelét.

Az 1778-as francia fegyveres beavatkozás pedig kiterjesztette a háborút más kontinensekre is, ahol a két nagyhatalom gyarmataik révén versenyben állt.

5. A spanyolok és a hollandok is beszálltak a háborúba 1779-ben és 1780-ban.

Az angoloknak már az 1778-as francia intervenció is elég nagy problémát okozott, hiszen a francia flotta jelenléte nagyban korlátozta az addigi tengeri fölényét, ezzel is csökkentve az amerikaiakra nehezedő nyomást. A franciák oldalán azonban 1779-ben a spanyolok is beszálltak a háborúba és az egyesített hajóhaduk már nagyobb tűzerővel rendelkezett, mint a Brit Királyi Haditengerészet.

A francia-spanyol armada komolyabb támadást csupán azért nem tudott indítani a szigetország ellen, mert a hajókon gyakoriak voltak a járványok és a francia, valamint spanyol admirálisok közti ellentétek lelassították a döntéshozatalt.

A hollandok 1780-as beavatkozása még jobban kiterjesztette a háború földrajzi határait, olyannyira, hogy a legtöbb brit politikus a függetlenségi háborút és ezzel az amerikaiakat már csak másodlagos háborúnak és másodlagos problémának tekintette.

Amerikai Függetlenségi Háború
www.en.wikipedia.org
BBC History

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!