Koltai Ádám egymillió fölötti gázelszámolást kapott – videóban fakadt ki a rendszerre

„Minden rendben van veletek?”

A zenészként és autókereskedőként is ismert Koltai Ádám a közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyben arról beszél, hogy 1 millió 400 ezer forintos gázszámla-elszámolást kapott a szolgáltatótól.

Koltai a videóban elmondja, hogy az utóbbi időben több mint 80 ezer forintot fizetett havonta, és ennek ellenére jött a csekk a csillagászati összegről. Az is elhangzik, hogy azért kérte a havidíj emelését, mert korábban, amikor havi 30 ezret fizetett havonta, egy 310 ezres elszámoló számlát kapott. A mostani, egymillió fölötti összeg így eléggé váratlanul érte, mert azt hitte, az emelt összeggel majd nullán lehet.

Koltai azt is hozzáteszi, hogy napkollektorral rásegít a családi háza fűtésére. Emellett pedig kemény szavakkal bírálja a döntéshozókat, többek között azt mondta:

Most fogjátok és a tízes szorzótáblát a polgárokon gyakoroljátok? Hát miből fizessem ki? Nem mindenki neres! Nem tudtok mindig lopni!

Koltai szerint ezzel generációk pénzét veszik el. De lássuk is a teljes videót:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!