Az alábbi képet A kockáshasú nyúl nevű Facebook-csoportban találtuk, és remekül mutatja a létezésnek azt a szeletét, amelyet mi itt a Kárpát-medencében valóságnak hívunk. A „megoldjuk okosba” és a „jó lesz az még valamire” között felúton születhetett meg a döntés, hogy egy sorvégi italakciót hozzanak létre, és az első, kezük ügyébe kerülő polcot fel is használták hozzá:
A végeredmény pedig önmagáért beszél, s bár az alsó sorban lévő ginek fűszeresek, de mégsem ezek ugranának be először a friss fűszernövényekről. Mindenesetre ez is egy módja annak, hogy a férfiak egy bizonyos csoportjával megkedveltessük a főzést, mert minden sokkal vidámabb, ha közben feltankolhatunk „friss fűszernövényekkel”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!