Egy benzinkúton romantikázott Orbán Viktor

Kávétól és csokiszívektől lett forró a hangulat.

Kér valaki kávét rajtam kívül?

– kérdezi Orbán Viktor a benzinkúton, majd miután a rejtélyes Fanni is kér egyet, kicsit felpörögnek az események.

Tessék lányok, kaptok tőlem egy szívet!

– folytatja a miniszterelnök úr. Ha nem tudnánk, hogy egy konzervatív-keresztény kormányt vezet, egy ilyen akciót akár táncbahívásként is értékelhetnénk.

Persze, ez egy nemes gesztus, hiszen a kávé árfolyama emelkedett csak, a forinté nem. Emellé még a két csokiszív is dukált, ilyenkor nagyon hiányozhatnak a visszatartott uniós források is. Egy nemzeti konzultációt talán még kiírhatnának, hogy szabad-e flörtölgetni Fannival a kávészünetben?

Ha a Belga ezt évekkel ezelőtt látja, a Benzinkút című számuknak biztos lenne még egy plusz versszaka; „nagy a sor, áll a kassza, pocakos úr, a pultot támasztva kér két kávét, egyet a nőnek, mert rendes, kóstold meg a csokiszívem is kedves!” De addig is énekeljük, hogy ben-zin-kút.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!