György herceg a művészvilág felé kacsintgat – Katalin hercegnével együtt rajzoltak a gyerekek

Csak arra akartak rávilágítani, mennyire fontos, hogy együtt alkossanak a szülők, meg a gyerekek, de végül felrobbantották az internetet.

Katalin hercegné nemrég az Instagramon osztotta meg, milyennek látják őt a gyermekei, illetve ő hogyan tudta lerajzolni a kis Lajos herceget. Lajos herceg és Charlotte hercegnő tipikus gyerekrajzokban mutatták meg, milyennek látják édesanyjukat, azonban a 11 éves György herceg a korához képest kiemelkedőt alkotott, az internet népe pedig azonnal a kis herceg rajzait szeretné látni – írja a femina.hu.

Lajos herceg rajza, amely a bal felső sarokban látható, a piros színt részesítette előnyben, és nem csak Katalin hercegné anyajegyét örökítette meg, hanem a homloknál használt narancssárga vonalban az alkotói szabadság és egy korona testesülhetett meg.

A jobb felső sarokban látható színkavalkád már Charlotte hercegnő alkotása, melyen már kezdenek feltűnni az emberi arc vonásai is.

A jobb alsó képen Katalin hercegné rajza látható a kis Lajosról, amely egyértelművé teszi, hogy György herceg honnan örökölhette a tehetségét. Mert a bal alsó sarokban már György rajza látható az édesanyjáról. A kis skicc pedig felrobbantotta az internetet, a rajongók máris a kis herceg többi rajzát követelik. Íme a négy kép:

https://www.instagram.com/princeandprincessofwales/

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!