Beszóltak Gáspár Evelin bikinis fotóira, kegyetlenül visszavágott

Nem hagyta annyiban a testkritikát: egy még merészebb fotósorozattal üzent a kommentelőknek.

Gáspár Evelin egy rövid időre eltűnt a radarról. Nemrég azonban egy egzotikus helyszínről posztolt bikinis képeket, csak hogy megmutassa, mennyire jó februárban nyaralni. Az Instagramon közzétett képek viszont nem várt hatást váltottak ki a követők körében. Többen kifogásolták, hogy az immár 30 éves celebhölgy felszedett néhány kilót.

A Valentin-napi bikinis képekre ömlöttek a negatív kommentek, egy-két durvább is akadt, mint például a „Neked ez nem megy.” vagy a „Hát inkább nem mutogatnám magam.” Bár majdnem minden rosszindulatú megjegyzésre jutott legalább egy pozitív komment is, Evelin mégis úgy érezte, hogy reagálnia kell. A megoldása pedig elég démonira sikeredett.

A kihívó képek azért arra is jók voltak, hogy kicsit képbe kerüljön a testpozitív hozzáállás. Az már más kérdés, hogy ki mivel lett híres, mivel került a celeblistákra, és ezzel az emberek látóterébe. De ez még mindig nem ok arra, hogy valakit a testi adottságai miatt kritizáljanak – ahogy a Femina.hu cikkéből is látszik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!