Ráadásul az eddig látott 4 varázslóiskola mellett megismerkedhetünk egy újabbal.
A Wizarding Worldön megjelent hír szerint a következő Legendás állatok és megfigyelésük-film a dél-amerikai Brazíliában fog játszódni.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az eddig látott négy iskola mellett egy újabb varázslósulit is megismerhetünk.
Így a Roxfort, a Beauxbatons, a Durmstrang és az Ilvermorny mellett a Castelobruxo nevet viselő boszorkány- és mágusképzőt is megismerhetjük.
Igaz, a premierig még várni kell két évet, de gyanítjuk, hogy érintőlegesen biztos említik majd az Amazonas idei katasztrófáját is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!