Nagyot kaszált a Universal

Főleg két filmnek köszönhetően.
 

Július közepére elérte a 4 milliárd dolláros összbevételt a Universal stúdió, ez 105 éves történetének második ekkora sikere.

Az eredmény jórészt két nagy dobásnak köszönhető: a Halálos iramban 8 1,2 milliárd dollárt termelt (Kínában ez a film lett minden idők legnézettebb mozija), és a Gru 3 is hozza a formáját, jelenleg 732 millió dollárnál tart. A Tom Cruise nevével fémjelzett A múmia 400 millió felé menetel, az Énekelj! 632 millió felett zárt, A sötét ötven árnyalata 382 millió felett teljesített. Szót érdemel két mikroköltségvetésű, de ehhez képest tetemes bevételt hozó produkció is: a Tűnj el! (252 millió) és a Széttörve (278 millió).

A múmia sikere után folytatódik a Universal szörnyfilm-sorozata, a Dark Universe, a következő darab a Frankestein menyasszonya lesz Javier Bardemmel és valószínűleg Angelina Jolie-val a főszerepben.

A következő Valentin napon mutatkozik be A szabadság ötven árnyalata, lezárva a trilógiát, miközben lehetséges, hogy készül egy negyedik rész is. 2019 tavaszán érkezik a Halálos iramban 9, és ugyanezen év nyarán kerül mozikba a tavalyi nagy siker folytatása, A kis kedvencek titkos élete 2.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!