A rasszizmus már a '90-es években is ciki volt

Ilyen volt a Rapülök Jubileumi koncert a Volt Fesztiválon.

Bár nem egy Linkin Park méretű tömeg gyűlt össze, de azért szép számú közönség bulizott együtt Geszti Péterrel és csapatával. A 25 éves jubileumi koncert sorozat egyik állomásaként a Volt Fesztivál csütörtöki napján lépett színpadra Tóth Gabival, Tóth Verával és a Bonbon együttesből ismert Szolnoki Peti kiegészült Rapülök.

A lelkes tömeg
SzZ

A szinte pontos kezdést bő egy órás zenei időutazás követte, vissza a Rapülök aranykorába a '90-es évekbe. A koncert alatt egyre növekedő közönséget az olykor percekre szakadó eső sem akadályozta meg, hogy Geszti irányításával együtt bulizzanak a legnagyobb slágerekre.

Geszti Péter szövegel. :)
SzZ

A koncert közepén a Tóth lányok kerültek egy mash up erejéig az előtérbe, ahol mindketten megmutathatták, ha esetleg valaki elfelejtette volna, hogy kik is ők, és hogy a háttér vokálozás nem más, mint hatalmas megtiszteltetés számukra és tisztelgés a '90-es évek meghatározó együttese a Rapülök előtt.

Tóth Lányok a közösen előadott Mashup után begyűjtik a közönség szeretetét.
SzZ

A koncert vége fele szépen sorban érkeztek a nagyobb slágerek, melyeket a kellően felspanolt közönség már együtt énekelte/rappelte Gesztiékkel.

Rapülök a színpadon
SzZ

A közönséggel való kommunikálás és dalfelvezetőkkor hangzott el Geszti Péter szájából a koncert mondata: Már a '90-es években is gáz volt a rasszizmus.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!