Putyinról mostanában egy olyan elmélet kezdett terjengeni, hogy ő valójában nem is ő. Pontosabban arról van szó, hogy egyre többek szerint Putyint 2014-ben leváltották a hasonmására.
A konteót pár tény is bizonyítja, például, hogy a némettudása megkopott, vagy, hogy elvált a feleségétől, az egyetlen embertől, aki felismerné a különbséget.
Mások szerint 2015 márciusában cserélték ki, amikor Putyin eltűnt 10 napra. Erről az orosz elnök azt nyilatkozta, hogy betegség miatt kerülte a nyilvánosságot.
Persze a Kremlig is eljutott az elmélet, de Putyin csak annyit mondott, hogy:
"Az élet unalmas lenne pletykák nélkül."Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!