Életem első Red Hot koncertjén vehettem részt péntek este és egyáltalán nem csalódtam. Kicsit ugyan tartottam tőle, hogy a második koncert már nem lesz olyan energikus, mint az első, de a vélemények alapján még pörgősebbre is sikeredett.
Egyedül vágtam neki az estének, ami kicsit furcsa volt elsőre, de így is remekül szórakoztam. Amikor megérkeztem 100 méteres sor fogadott, de mivel ülőjegyem volt, ezért nem aggódtam. A sor egyébként meglepően gyorsan haladt, nem volt fennakadás sehol. Sorban állás közben még egy hölgyemény is odajött, hogy vegyek részt egy nyereményjátékban. Miért is ne? Regisztrálás közben folyamatosan keringtek a tömeg körül azok, akik még az utolsó pillanatban vettek volna jegyet. Hülye lettem volna kiadni a kezeim közül a kincset!
Durván 10 perc alatt benn is voltam. Pontban nyolckor lekapcsoltak a fények. Hatalmas sikítás és őrjöngés. Nem, nem. Ez még csak az előzenekar. A számomra eddig ismeretlen együttesből nagyon hamar az egyik kedvenc csajbandám lett. A raw rockot játszó Deap Vallytől a közönség nem csak férfi, de szerintem a női tagjai is majd’ elélveztek. Ezek a rockcsibék tényleg tudnak valamit.
Háromnegyed óra után megköszönték a figyelmet és ismét felgyúltak a fények. Ekkor még mindig csak félig volt az nézőtér. 9 óra magasságában pillanatok alatt megtelt a stadion.
9 óra után már kezdte felspanolni magát a közönség. És akkor bang! Színpadon a Red Hot Chili Peppers! Kis bevezető jammelés után megszólalt a By The Way, ami nekem személyes kedvencem. Mint ezernyi csillag úgy gyúltak fel az öngyújtók… akarom mondani okostelefonok fényei. Ezt követően jött a Dani California és az Otherside. Pont idáig tudtam a seggemen ülni. Nem csak én, de száz meg szár ember kelt föl a helyéről. A korlátoknál állva zúzott a jónép és itt már a biztonsági szolgálat emberei is belátták, hogy értelmetlen közbe lépni. Egyébként meg totál kulturált volt mindenki.
Időközben a nagy fényképezés közepette drága jó Samsungom megadta magát, így el kellett fogadnom, hogy nem lesz recsegős videó és szemcsés kép már ma este. És tudjátok mit? Egyáltalán nem bántam! Minden porcikámmal a koncertre hangolódhattam és az élmény csak az enyém volt! Nem volt az, hogy azért nem ugrálok egy pörgős számra, mert videófelvételt készítek. Isteni volt!
A koncert szerintem nagyon harmonikusra sikerült, olyan szempontból, hogy jól el voltak oszlatva a lassú-gyors, régi-új számok. Emellé még a látvány az valami zseniális volt. 3D-s fénycsövek mozogtak a zenére a közönség fölött, minden féle színben és formában. Volt, hogy percegik nem is ugráltam, hanem totál ráflasheltem a látványra.
A Snow jól ismert dallama zökkentett ki, amire eszeveszett sikításba kezdett mindenki. Libabőrös lettem a gyönyörűségtől. Nem is találok erre szavakat. Felkavaró és egyben szürreális volt, hogy élőben hallhattam és énekelhettem együtt Anthonyval ezt a számot, másik többezer emberrel együtt.
Mókából belecsempésztek egy Beatles dalt is, az I Want To Hold Your Hand-et. Imádta a közönség. Ezután következett az Under The Bridge, ami szintén a szívemnek kedves szám, így aztán teljesen el voltam olvadva. Nemsokkal ezután Flea belecsapott a basszer húrjai közé és ekkor, már sejthette a közönség, hogy az Around the World jön. A Give It Away-el zártak, de természetes Flea kézenállós bejövetele sem maradt el.
Mondanom sem kell, hogy a visszatapsolásnál megvadult a katarzis alatt álló közönség. Síkitás, fütyülés, telefonnal villogás, taps és az ülők lábdobogása váltotta egymást.
Én a magam részéről teljes mértékig elégedett voltam a koncerttel és egyáltalán nem bántam, hogy kipurcant a telefonom és azt sem, hogy egyedül mentem.
