120 millió forint mehet egy Curtisről szóló dokumentumfilmre

"CURTIS - A legismertebb senki" címmel.
A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága 120 millió forint támogatást szavazott meg a CURTIS - A legismertebb senki című dokumentumfilm gyártására - írja a 444.
Curtis
RTL Sajtóklub

Az NFI közleménye szerint „a Béres László, azaz Jimy J. Hollywood rendezésében készülő karaktervezérelt alkotás Magyarország egyik legmegosztóbb rap-előadójának útját dolgozza fel, a hírnév és a személyes küzdelmek határmezsgyéjén keresztül mesél egy generáció egyik legismertebb arcáról”.

A 444 cikke szerint a filmet a tervek szerint 2026 első felében forgatják majd, és a Curtis Story Production gyártásában készül, bemutatója a tervek szerint 2026 harmadik negyedévében lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!