Fluor és Diaz emlékeztet, hogy a gyerekkornak sajnos vannak árnyoldalai is

A Wellhello legfrissebb dala ugyanis az eltűnt kicsikről szól.

Hétvégén lesz a gyereknap. Bár azt hiszem erre amúgy nem kell emlékeztetni senkit. Gyerekként jól megtanultuk, hogy május utolsó vasárnapján vattacukor, jégkrém, körhinta és minden csupa jó vár ránk. Ahogy felnőttünk meg esetleg egy hideg sörrel emlékeztetett minket anyu, hogy azért valahol még mindig gyerekek vagyunk.

A hónap végéhez közeledve azonban egy másik,nem annyira vidám, de szintén a gyerekekhez köthető világnaphoz is elérünk. Május 25. ugyanis az Eltűnt Gyermekek Világnapja. A Wellhello ez alkalomból adta ki a Retúrjegy című dalát. Amiben arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy a fiatalkorúak eltűnésével kapcsolatos bejelentések száma évről évre növekszik. Évente több mint tíz millió gyermek válik a prostitúció és pedofília áldozatává a világon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!