Így reformálná meg a tömegközlekedést Kína

Szó szerint az autók fölött haladnának az új buszok

Hajlamosak vagyunk panaszkodni azért, hogy lassú a forgalom, egyszerűen nem tudunk behajtani a körforgalomba, vagy ne adj' isten egy órára tényleg megáll a közlekedés.

Csak gondoljunk bele, milyen lehet ez egy sűrűbben lakott országban, mondjuk Kínában, ahol a népesség már pár száz millióval meghaladta az egymilliárdot, és több mint 300 millió embernek van jogosítványa (ez a szám nagyjából egyezik az USA lakosságával).

Gyakran olvashatunk az ottani dugókról, és nem is túl meglepő, hogy itt történt a történelem egyik leghosszabb dugója is, amikor 2010-ben a Peking-Tibet autópályán megállt a forgalom, és a 100 km-es kocsisor körülbelül 12 napig állt, az autópálya pedig mindenféle bűncselekmény táptalaja lett ez idő alatt.

Kínai buszok 2.0
http://www.pto.hu/leghosszabb-dugo/

Ha nem is ekkora mértékben, de el tudjuk képzelni mi lehet a nagyobb városokban is nap mint nap, amikor felgyülemlik a munkába igyekvő tömeg. A rengeteg gépjármű által kibocsátott káros anyag hatását pedig már jól ismerjük.

Erre az égető problémára szolgálna részmegoldásul az a tervezet, ami ha minden jól megy egy éven belül kivitelezhetővé válna először egy-két, majd minden nagyobb városban.

Kínai buszok 2.0
www.boredpanda.com

Az ötlet elég hajmeresztő, de talán beválhat, szóval kapaszkodjon meg mindenki: forgalom felett haladó buszok. Felesleges leírni, hogy működnek, inkább megmutatjuk a hivatalos terveket.

Azért nem tűnik minden veszélyt mellőző megoldásnak. Nem biztos, hogy minden autóval közlekedő hamar megszokná, hogy egyszer csak elhúz fölötte egy hatalmas, akár ezer embert is szállítani képes monstrum.

Kínai buszok 2.0
www.boredpanda.com
Kínai buszok 2.0
www.boredpanda.com
Kínai buszok 2.0
www.boredpanda.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!