A PET palack dobálás koronázatlan királyától őrül meg az internet

Egy palack eldobásáért valószínűleg még sosem ujjongtak ennyire

Nem minden hős visel köpenyt. Ezt bizonyítja az alul látható videó is, amiben egy végzős középiskolás pár másodperces mutatványával az egész iskolát megőrjítette.

Az Egyesült Államokban járunk, azon belül is Észak-Karolina egyik gimnáziumában, ahol szokás szerint minden tanév végén megrendezik a saját kis tehetségkutatójukat, amelyen bármelyik diák, bármilyen produkcióval elindulhat.

Persze sokan neveztek, és a lista szerint a legtöbben olyan átlagos előadásokkal, mint gitározás, éneklés, zongorázás, esetleg ezek kombinációja, de volt aki például állatokat utánzott, vagy rengetegszer tapsolt egy perc alatt. Ilyen mezőnyből emelkedett ki Mike Senatore, akinek a közönség megnyeréséhez mindössze egy műanyag vizes palackra volt szüksége. Azt nem tudjuk, hogy a vetélkedőn végül ki győzött, de a nézők reakciója alapján elég egyértelműnek tűnik.

És ha már az ilyen mutatványoknál tartunk, érdemes megnézni ezt a tánc párbajt is, ahol a szintén egy egész aulányi ember veszti el az eszét egy-két táncmozdulat után.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!