Kőkemény háborús film lesz a következő Star Wars rész

Itt a Rogue One trailere.

Azt ugye különösebben magyaráznunk nem kell, hogy idén decemberben újabb Star Wars részt nézhetünk majd a moziban. Az ezúttal nem számozott, de a Star Wars univerzumba illő filmben azt mesélik el, hogy miképp jutott a Halálcsillag tervrajza a lázadókhoz. Aminek segítségével ugye Luke meg tudta torpedózni a szellőző kijáratot és felrobbantani a szuper fegyvert.

Az alkotók már korábban is arról beszéltek, hogy igazi háborús hangulatú, kommandós filmet dobnak majd a rajongók elé, és az előzetes alapján nem is hazudtak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!