Hatalmasat énekelt Rihanna egyik rajongója a koncerten

Az első sorból hallgatta kedvencét, aki hirtelen mikrofont nyomott az arcába
Ez az arc mindent elmond.
www.yahoo.com

Rihanna a hétvégén Ohio-ban, Cincinnati városában koncertezett, és ahogyan azt más előadók is gyakran tenni szokták, a szám közben odatartotta a mikrofont az egyik rajongójának, és annak ellenére, hogy biztosan nem számított ilyen hangra, úgy tűnik mégis nagyon jól sikerült választania.

Az első sorban álló srác ugyanis gyerekkora óta kórista és egyik legnagyobb álma az volt, hogy Rihannával duettezhessen.

Terah Jay már a koncert alatt fel is ment Twitterre, hogy megossza a világgal mekkora csoda történt vele, és elmondta azt is, hogy nem sokkal a koncert után még az énekesnő is bekövette.

MOST. ÉNEKELTEM. RIHANNÁVAL. Te jó ég!!!
www.dailymail.com

Ki tudja, lehet, hogy a jövőben még hallani fogunk felőle.

Via Dailymail

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!