Vannak dolgok amiket nem kérünk csak kapunk. Ilyen többek között a családunk vagy az identitásunk, faji hova tartozásunk is. Igen, igen egy másik nézőpont szerint ezeket is mi magunk választjuk valamikor leszületésünk előtt. A feltevés alapján mielőtt lelkünk leszületne az emberi testbe, már akkor kiválasztja azokat az embereket, akikkel dolgunk lesz életünk során és minden egyéb másról is mi döntünk, még akkor ott, a kezdet kezdetén. Én személy szerint nyitott vagy erre és az ehhez hasonló elméletekre, de ha ez valóban így van, akkor a következő körben igyekszem majd jobban dönteni. Visszakanyarodva a nem választható dolgokhoz fontos tisztázni, bármennyire is harcol az ember ezek ellen, sajnos nagyon kevés esetben változtathatunk. Az van, amit kaptunk. Itt ez az identitás, azaz önazonosság mizéria vagy a faji hovatartozás kérdése. Persze lehet ezek ellen harcolni. Aztán jobb ha beletörődünk és abból próbáljuk meg a legjobbat kihozni ami megadatott, tanulni belőle, értékelni, valamint együtt élni vele harmóniában. Ez nem mindig könnyű, mert nem csak jó dolgokat kapunk. A választás a miénk, hogy miként értékeljük, ami kijutott nekünk. Egy nagyon negatív dolog más szemszögből nézve akár a javunkat is szolgálhatja, erősítheti jellemünket.
Én sem kértem és nem is választottam az identitásomat csak kaptam. Ha valaki megkérdezi, van e valami amit ennek köszönhetek akkor ezt az 5 dolgot szoktam mondani:
Nyitottság
Ha az ember egy kisebbséghez tartozik hamar rájön és megtanulja értékelni azokat az embereket, akik előítéleteiket félre téve nyitottak személyiségére. Ez azonban csak oda-vissza alapon működhet. Egy kisebbség tagjaként nem lehet az embernek előitélete, nem teheti meg azt, hogy csak hasonszőrűekkel veszi magát körbe. Nyitottnak kell lenni, sőt nyitottabbak az átlagnál, mert nem tudhatod mikor, milyen emberi kincsre találsz. Nyitottság hiánya, törött szárnyú madárrá tesz, korlátoz, gúzsba köt.
Lelki erő
Mindannyiunknak feladata az ön megvalósítás, ön meghatározás, kiteljesedés. Harmónia ön magunkkal, a világgal. Ehhez hatalmas lelki erő kell. Kilépni az utcára, vállalni és megmutatni magunkat, nem félni a tekintetektől és a rosszindulattól. Ennél is több lelki erő kell kimászni a gödörből ahová a társadalom mellett magunk is ügyesen bele tudjuk taszítani saját magunkat. Egy edzett lélek is megtorpan olykor, elég hozzá egy rosszkor kapott rossz szó. Innen felállni, újra összeszedni magunkat, erőt meríteni nem olyan könnyű, hisz nagy többségében az átlagnál több bántást kell mosollyá alakítani.
Együttélés a kirekesztettséggel
A legnehezebb feladat megtanulni ezt. Megtanulni és elfogadni, hogy mindig lesznek olyanok, akik számára attitűdünk, kapott útunk nem el- és befogadható. Lesznek helyek, társaságok, szituációk, ahol nem szívesen látnak minket és ehhez elég mind összesen a nem “normálisnak” tartott kisebbséghez tartozni.
Félelem
Nehéz ezt elfogadni és még nehezebb ezzel együtt élni, de egy elnyomó és kirekesztő társadalomban, bármely kisebbségről is legyen szó, a félelem a mindennapi élet része. Félelem mindentől. Félelem egy kellemetlen szituációtól, egy váratlan beszólástól, atrocitásoktól, megaláztatásoktól. Félelem attól, hogy vállalt identitásunk miatt a körülöttünk élőket bántják: családot, barátokat, kollégákat. Gerincet kevesen növesztettek így 2016-ra.
Példamutatás
Egy kisebbség tagjaként, beszéljünk bármilyen kisebbségről, feladata kellene legyen minden oda tartozónak, hogy a jobb elfogadás érdekében példát mutasson. Példát kellene mutatni a társainak és a “normálisoknak” egyaránt. A legjobb gyógyír a kirekesztettség ellen.
