Mit csinál most a Grincs aranyos szereplője?

Taylor Momsen játszotta Jim Carrey mellett a kislányt, aki miatt nagyobb lett a Grincs szíve. A lány azóta felnőtt, és kissé megvadult.

Ugyanis ő nem más, mint a The Pretty Reckless nevű együttes énekese. Ha megnézzük a banda néhány klipjét, és közben fejben levetítjük a Grincset, szinte hihetetlennek tűnik, hogy ugyanarról az emberről van szó. De az biztos, hogy jól áll neki a szerep óta eltelt 15 év.

Nyugat.hu

Ritkán gondolunk rá, hogy ezek az egyszer-egyszer feltűnő gyerekszínészek felnőnek, és esetleg mást is csinálnak életük során, minthogy Cindy Lou-Kit alakítják. Én egyedül Macaulay Culkinra emlékszem ezen színészek közül, de csak mert egy csomó filmje volt, és a szemünk előtt lett belőle roncs. Jöjjön egy TPR-szám!

Ezenkívül Taylor feltűnik még a Gossip Girlben is, de ez közel se olyan meglepő, mint a fenti információ. Miután feldolgoztad, hallgasd a banda zenéit, mivel jók.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!