100 millió vadvirágmaggal mentené a méheket a Cheerios

Legújabb kampányukkal a vészesen csökkenő méhpopulációra hívnák fel a figyelmet.

Már évek óta tömegesen, ráadásul hatalmas mértékben pusztulnak a méhek. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy az Egyesült Államokban idén januárban egy méhfaj, amely egykor több, mint 25 államban volt honos, felkerült a veszélyeztetett állatok listájára úgy, hogy két évtized alatt közel kilencven százalékos állománybeli csökkenést mutatott.

Valamivel több, mint 10 éve jelezték először, hogy ezek a rendkívül hasznos rovarok könnyedén kerülhetnek a kihalás szélére, mivel a méhpopuláció régóta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A probléma pár évvel rá globális méretűre nőtt és amellett, hogy az USA központi mezőgazdasági szervei is elkezdtek foglalkozni vele, az ENSZ is felhívta a figyelmet arra, hogy az egész folyamat már a mezőgazdasági terményhozamok terén is érezteti hatását.

Cheerios méhecske kampány
www.greenpeace.blog.hu

A pusztulást nem lehet egy okra visszavezetni, összetett folyamat ez, amiben közrejátszik többek között több, a méheket veszélyeztető betegség (a legjelentősebb a CCD - colony collapse disorder), sőt a változó tartalmú rovarölő szerek alkalmazása is.

A méhek kipusztulása nem csak az ökoszisztémát borítaná fel, hanem óriási problémákat generálna a mezőgazdaságban, és az élelmiszeriparban is.

Mindezt látva, az egyik legnagyobb (mézes) gabonapehely márka, a Cheerios úgy döntött, megpróbál maga is hozzátenni valamit a probléma elhárításához, és egy olyan kampányba kezdett, amivel a környezettudatosságot szeretné növelni.

Cheerios méhecske kampány
www.boredpanda.com

A dobozok csomagolásáról először is eltávolították a Buzz névre hallgató méhecskéjüket, másrészt pedig a cég oldalán feliratkozó amerikai, angol, vagy kanadai jelentkezők között 100 millió vadvirágmagot fognak szétosztani és arra kérik a nyerteseket, hogy ezeket megfelelő, méhbarát helyen ültessék el. Egy ígéretet is tettek, miszerint 2020-ra a termőföldjeiken körülbelül 1300 hektárnyi területnyi vadvirágot fognak ültetni ők maguk is.

Cheerios méhecske kampány
www.asicentral.com

MUL

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!