Az Instagramon hétről hétre új kihívásokkal találkozhatunk, nem kivétel ez alól a mostani sem. A legújabb challenge lényege, hogy a kulcscsont feletti kis vagy nagy mélyedésen minél több pénzérmét vagy más tárgyat tartsunk meg. És hogy mire jó mindez?
Nem túlzás azt állítani, hogy semmire. Persze, jó kis buzdítás a koplalásra, ugyanis állítólag minél vékonyabbak vagyunk, annál jobban kiáll ez a csont (is), így több aprót tarthatunk meg. Az őrület egyébként a köldökkihíváshoz hasonlóan a kínai Twitterről, a Weibóról indult és már most legalább akkora népszerűségnek örvend, mint anno a köldökérintés.
Elvileg mindkét kihívás a testünk milyenségét hivatott - roppant tudományos módon - vizsgálni. Ahhoz azonban nem kell orvosnak lenni, hogy kijelentsük: nem a köldök hátulról való megérintésétől vagy a kiálló kulcscsonttól lesz valaki szép és egészséges.
Ezt még a Durex China sem hagyhatta ki
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!