Amikor a telekocsizás rémálomba fordul

Azt hinné az ember, hogy csak a vonaton futhat bele idegesítő útitársba…

Általános élettapasztalat, hogy buszon, vonaton, helyi tömegközlekedésen úton-útfélen olyan útitársakba botlunk, akiket legszívesebben messziről elkerülnénk. Legrosszabb talán a távolsági járaton mellénk kerülő nagydumás, akitől szinte lehetetlen megszabadulni.

Ezzel szemben a telekocsival mindig jó vagy legalább semleges tapasztalataim voltak. Éppen ezért az volt a prekoncepcióm, hogy autózva, vagy jó fej emberekkel utazok, vagy legalább hagynak aludni. Egészen mostanáig.

A sofőr egy negyvenes férfi volt, aki kapásból fel akarta szedni a jól szituált, csinos ötvenes útitársunkat. Szeretem figyelni az emberek csajozási technikáit, szóval gondolatban már készítettem is a nem létező popcornt a műsorhoz. Nem sokat teketóriázott a sofőr, alig indította be a motort, beszélgetést próbált kezdeményezni az idősebb nővel. „Láttam a felhasználónevedben szerepel a masszázs szó, masszőrként dolgozol?” – tette fel a kérdést szigorúan csak neki. Eléggé mellélőtt, mert a mellettem ülő nő – aki alig várta, hogy produkálhassa magát – volt a masszőr.

Innentől nem volt megállás

40 perces kiselőadást hallhattunk arról az egyébként 5 percben összefoglalható tényről, hogy ő szegény, Ausztriában napi 8 órát, heti 3 napot kell dolgoznia és folyamatosan jönnek a vendégek. Márpedig, hogy adja át a pozitív rezgéseket és energiákat feltöltődés nélkül. De hát a vezetőséget ez nem érdekli, hogy neki szüksége lenne arra, hogy a fizetett munkaidejében kimenjen a természetbe, nyújtson párat. Lehetőleg minden masszázs után fél órát.

Majd következett egy újabb, egészségfanatikus monológ a nyújtás és a sportolás fontosságáról, mindez megspékelve egy kis ezotériával. Szegény fickón láttam, hogy kezd teljesen kétségbeesni, hogy fog a szituáción változtatni, de nem kellett volna, mert a kiszemeltje teljesen rácuppant az ezoterikus mellékszálra. Kiderült, ő egyénileg kifejlesztett szellemgyógyászattal foglalkozik és csak ömlött a szájából a folyékony bullshit.

Na, itt én estem kétségbe

Nem így a sofőr, aki táltos-gyógyító révén végre megtalálta a közös pontot a nővel. Szerencsétlenségemre az egyetemen elég sokat tanultam a finnugor és a türk népek életmódjáról és világfelfogásáról, amiből a modernkori sámánok próbálják áltudományosan és félreértelmezve megalapozni a kuruzslásuk és a gyakran csak pénzlehúzó szolgáltatásaik hitelességét. Amikor a férfi és a nő egymást túllicitálva mesélt a révülési élményeikről, gondoltam ez már sok, inkább hallgatok zenét.

Igen ám, de elfelejtettem fülest hozni!!!! 444

Szóval jobb híján, SOS üzenetek küldözgetésével szórakoztattam magamat és a hozzám hasonlóan materialista felfogású, ezotériagyűlölő barátaimat. Tanulság? Hülyékbe bárhol belefuthatsz. És mindig legyen nálad füles!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!