Amber Rose is szabad mellbimbókat követel

A modell a twitteren osztott meg egy félpucér képet.

Egy ideje már folyik ez a Free nipples mozgalom, aminek az a lényege, hogy a lányok azért emelik fel szavukat, hogy a női mellbimbók ne legyek kitiltva a közösségi médiából. A facebook és az instagram ugyanis pillanatok alatt eltávolítja azokat a fotókat, amin fedetlen női mellbimbók vannak, bezzeg a pasik bimbói szabadon posztolhatóak. Most egy újabb híresség emelte fel hangját, pontosabban fedte fel bimbóját, hogy hangoztassa, a nők éppen olyan elbírálást érdemelnek mint a pasik. Amber Rose, a kedvenc modellünk tolta fel ezt a fotót a twitterre és két finomított változat felkerült a facebookra és az instagramra is. Mi egyébként teljesen egyetértünk Amberrel!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!