De tényleg. Annyi hibája van ennek az egész bulinak, hogy simán megtehetném, hogy csak ezekről írok egy nagycikket, és közben még igazam is lenne, de az a helyzet, hogy gyakran mégis azt vettem észre, hogy jól érzem magam. Nagyon jól. Az Alterába hangulatát csak az értheti meg, aki átéli, legalábbis én biztos nem vagyok olyan jó író, hogy el tudjam mondani. Talán a Rába-part szépsége vagy a nagyfesztiválokon néha már nyomasztó megalománia teljes hiánya, a zenészek felszabadult közvetlensége, ez mind együtt vagy valami egészen más az oka, de jó ott lenni. Csak pár dolgon túl kell tenni magunkat.
Például, hogy 5 nap sok. A júliusi kánikulában meg pláne. Aki a közelben lakik és haza tud menni annak tök jó, délután elvan, mint máskor, este pedig bulizhat, de akik messziről érkeznek a fesztiválra, valószínűleg napközben is szívesen csinálnának valamit, nem csak a sátor előtt aszalódva várni az estét. A fesztivál területét minden nap bezárták az utolsó koncert után, és másnap nem sokkal az első előtt nyitották ki, eközben pedig semmiféle program nem volt. El lehetett menni fürdeni, bevásárolni a teszkóban, aztán inni. Öt napig ez unalmas.
A line-up is elég furcsa volt. Mintha két fesztivált tartottak volna egyszerre, egy helyen. Van egy alterbuli kockásinges tinédzserekkel meg egy magyar ünnep rengeteg Árpád-sávval, meg Trianon előtti vaktérképpel. Persze, legyen műfaji diverzitás, de mondjuk külön színpadon vagy valami, de itt két egymástól nagyon távoli csoport volt összezárva, és egyikőjük sem szívesen kerülgeti a másikat. A másik dolog a túlzott kockázatkerülés. Ez volt a 6. Alterába, de a zenekarok nagy része már legalább ötödször volt itt. Minden évben ugyanaz. Én nagyon sok bandát fesztiválokon fedeztem fel magamnak, de itt még soha semmi újat nem láttam.
Viszont amit vártam, azt szinte mindig megkaptam. Nem csak a fesztiválozók, de a zenekarok is nagyon szeretnek idejönni, ami a koncerteken is érezhető. A legnagyobbat szerintem az utolsó nap robbant. Sok helyen voltam már 30Y koncerten, de az Alterábán valahogy mindig többet kapok, a Vad Fruttik meg egyenesen szétszabta a sátrat. A PASO alatt fáradtság ide, hőség oda mindenki úgy táncolt mint előtte egyik koncerten sem, a Tesco Disco záróbuliján pedig sokkal többen maradtak, mint az előző napok hajnalain.
Persze, nem minden koncert volt szenzáció. Nyolc előtt játszani egyik nap sem volt kifizetődő, a legtöbben csak ezután érkeztek, és lehet egy zenekar akármilyen jó, 30 ember előtt nehéz megváltani a világot. Az Ivan and the Parazolnak egy pillanatra sem szabadott volna abbahagyni a zenélést, óriásit játszottak, csak aztán Iván nem rettegett, és az átvezető szövegeivel elérte, hogy senkinek ne legyen szimpatikus. Sokszor a tenyeremre fagyott a taps.
A szervezők elmondása szerint a fesztivál jövőre átalakul. Hogy mi az, ami marad, és mi az, ami változik, még nem tudni, de van min dolgozni. Leginkább, hogy ne azzal kelljen foglalkozni, hogy túléljük, hanem inkább, hogy megéljük.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
