Álompár álomutazásai álomfizetésért

Egy fotóért van, hogy milliókat kapnak, miközben beutazzák a világot.

Gyakran eljátszhat a gondolattal az ember, hogy mennyivel egyszerűbb lenne a sokszor unalmas mindennapok robotolásánál, csak megfogni a lehető legnagyobb bőröndöt, belepakolni mindent és útnak indulni.

Ez persze, nagyjából lehetetlen, hiszen kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak sőt, egyáltalán azt hogy a munka és a rengeteg más kiadás mellett néha-néha akár egy hétre is, de elutazzanak valamilyen trópusi szigetre.

A közösségi média egyre szélesebb körben való elterjedése azonban egészen új munkalehetőségeket teremtett. Pár évvel ezelőtt szinte elképzelhetetlennek tűnhetett, hogy valaki abból él - ráadásul eszméletlen összegeket keresve - hogy képeket osztogat meg egy alkalmazással. Hamar kiderült azonban, hogy a mesés gazdagsághoz és a filmbe illő élethez nem kell más, mint egy kamera, egy instagram fiók, na meg persze az sem árt ha az ember nagyon jól néz ki. Természetesen azért nem ennyire egyszerű az egész, és a szükséges követői bázist hihetetlenül nehéz sőt, szinte lehetetlen kiépíteni. Van viszont, akinek sikerült, és most világszerte emberek milliói irigylik az életét.

Jack Morris és Lauren Bullen
www.dailymail.co.uk
Jack Morris és Lauren Bullen
www.dailymail.co.uk
Jack Morris és Lauren Bullen
www.instagram.com/p/BSa1KVRlyZj/?taken-by=doyoutravel

Jack Morris és Lauren Bullen élete és kapcsolata mára már internetes szenzációvá vált. Mindketten szerettek utazni és egyikük sem szerette az unalmas, átlagos életvitelt. A lány alig pár ezer követőjének osztogatta meg saját természetképeit, ami elég volt ahhoz, hogy egy utazási iroda felfigyeljen rá és munkát ajánljon neki. Jack Morris története egy kissé hajmeresztőbb, ő ugyanis elmondása szerint tényleg csak fogta magát egy napon és belevágott egy thaiföldi utazásba, titkon pedig reménykedett abban, hogy a folyamatosan feltöltögetett képei az utazásairól elegendőnek bizonyulnak majd ahhoz, hogy felfigyeljenek rá. Számításai nem csaltak, hamarosan pedig eljutott odáig, hogy folyamatosan kapja a megbízásokat. Pont egy ilyen melót teljesített, amikor Fidzsi-szigeteken összetalálkozott Laurennel.

Jack Morris és Lauren Bullen
www.dailymail.co.uk
Jack Morris és Lauren Bullen
www.dailymail.co.uk

Azóta együtt járják a világot és már 45 országban megfordultak. Megbízásaikat főleg idegenforgalmi cégektől és divatmárkáktól kapják, utóbbival kapcsolatban azonban azt is elmondták, hogy nagyon megválogatják, kiket promóznak, mert nem akarnak olyan termékeket reklámozni, amit egyébként sem használnának.

Jack Morris és Lauren Bullen
www.dailymail.co.uk
Jack Morris és Lauren Bullen
www.dailymail.co.uk

Pontosan tudják, hogy mennyire szerencsés helyzetben vannak, amiért azzal foglalkozhatnak, amivel igazán szeretnének, anélkül, hogy ezért egész napokat kellene valamilyen munkahelyen eltölteniük.

Jack Morris és Lauren Bullen
www.dailymail.co.uk
Jack Morris és Lauren Bullen
www.boredpanda.com
Jack Morris és Lauren Bullen
www.instagram.com/p/BQeA2aLA3r3/?taken-by=doyoutravel

Ami pedig a fizetésüket illeti, valószínűleg nem nagyon nélkülöznek, ugyanis több millió követőjük miatt általában 3000 amerikai dollárt kapnak képenként, de olyan is előfordult már, hogy egy kétnapos út 35 ezer dollárnyi bevételt jelentett. Feltehetően nem versenyeznek egymással, azt viszont elárulták, hogy az egy képért járó legnagyobb összeg Jacknek kb. 9000, Laurennek pedig kb. 7500 dollár volt.

Jack Morris és Lauren Bullen
www.boredpanda.com
Jack Morris és Lauren Bullen
www.dailymail.co.uk

Via Dailymail

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!