Ha csütörtök, akkor két dolognak lehet örülni, az egyik, hogy már csak egy nap és újra hétvége van, a másik pedig, hogy ismét új filmek vannak a moziban. Hogy ezen a héten mi jut nekünk, azt máris soroljuk.
Alien: Covenant
1979-ben írt Ridley Scott filmtörténetet az Aliennel, ami azóta is a horror egyik alappillére. Ezt követte aztán 1986-ban James Cameron Aliens című örök klasszikusa, ami csavart egyet az eredeti fordulatszámán és horrorból egy menő akciófilmet csinált. A franchiest aztán két másik film követte, ugyan az Alien 3 és az Alien: Resurrection már gyengébb muzsikák voltak az első kettőnél, azért még mindig a bőven vállalható kategóriákba estek. Ridley Scott pedig 5 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy elkészíti az egész Alien sorozat előtörténetét a Prometheus-szal, hát nem kellett volna. Ezek a filmek, ezek a lények pont attól frankók, hogy misztikusak, hogy nincsenek megmagyarázva. Erre pedig kaptunk egy eléggé logikátlan és követhetetlen eredettörténetet.
Scott nem hagyta magát és a rengeteg nézői felhördülésre most csinált még egy Alien filmet, és bár az előzetesek kapcsán mindenki lelkesedett, az első kritikák nagyon lehúzták a filmet. Én meg nekiláttam utánanézni Scott filmjeinek. Arra jutottam, hogy a Mentőexpedíció előtt utoljára jó filmet talán A sólyom végveszélybent rendezte. Bár a Covenantról véleményt majd akkor mondok, ha láttam, előzetesen talán annyi, hogy egészen biztos jó volt másra bízni a Szárnyas fejvadász folytatását.
Gemenc - Az árterek világa
2011-ben készítették el a Vad Magyarország - Vizek birodalma című természetfilmet, ami végre újra elindította a magyar filmgyártás ezen területét. Most újabb állatos, növényes film készül, ezúttal a gemenci árterületet mutatják be a természetfilmesek.
Frantz
Francia-német történelmi dráma egy első világháborúban megözvegyült menyasszonyról, aki egyszer csak egy ismeretlen férfival fut össze halott vőlegénye sírjánál és lassan kiderül, hogy a két férfi között különös és szoros kapcsolat volt, amiről a nő nem is tudott.
Nekem több ötletem is van, hogy mi lehetett a srácok között és mi lesz a sztori vége, de ez úgy is lényegtelen, inkább az a film eredetijét nézzétek meg a mozikban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!