Ha ma nem is találom meg az örök szerelmet, egy gyors zuhanyt remélem vehetek a buja erotizmus vízesése alatt.
Ez volt az a mondat, ahol először köptem ki a kólám Alekosz új sorozatának, az Andrénak a pilotja közben. Aztán nyilván a dolog még ennél is rosszabb lett. Egyelőre még nem sokat lehet tudni arról, hogy mi ez a videó, de úgy tűnik, hogy a mester ezt folytatásos teleregényként képzeli, ahol nyilván ő lesz a főszereplő. A videó youtube-leírásában, és a facebookon is csak ennyit árult el Alekosz:
Romantikus vígjátéksorozat.
André egy a harmincas évei végén járó rakétamérnök, akinek a legfőbb vágya, hogy megtalálja élete szerelmét. Egy nap hirtelen fordulatot vesz vele a világ, amikor találkozik egy emberré vált aranyhallal, akinek megmenti az életét. Az aranyhal cserébe teljesíti egy kívánságát, és időutazóvá teszi Andrét. A megvalósult vágy eszköze egy játékkacsa lesz, aminek használata erős korlátozásokkal érkezik: mindössze 3 percnyit haladhat visszafelé az időben, és azt is csak naponta egyszer.
Az alábbi jelenetek bemutatják a sorozat stílusát és azt, hogy filmes technikával készülő fikciós alkotásként képzeljük el az epizódokat. Egyelőre korlátozott forgatási lehetőségeink miatt képalkotásilag és hangilag azonban nem érik el a majdani végleges minőséget. André.
Minden csütörtökön?
Remélhetőleg semmi nem lesz ebből a dologból, egy gegnek még elmegy, de ha ebből tényleg tévés sorozat lesz, akkor nyugodtan ki lehet lőni az összes atombombát mindenhova, nem érdemli meg ez a faj a létezést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!