Már attól is megfájdulhat a fejünk, ha megpróbáljuk összeszámolni, hogy a közlekedés történeti fejlődése során hányféle közlekedési eszközt talált fel az ember. Meghódítottuk a szárazföldet, a tengereket, óceánokat, mára pedig teljesen mindennapossá vált, hogy több kilométeres magasságban repülünk 1000 km/h körüli sebességgel.
A járművek hosszú történetük során rengeteg formát öltöttek, elég csak abba belegondolni, hogy egy-egy autómárkának hány különböző modellje van és ezek is mekkora változáson mentek át az évtizedek során.
Némelyik egyszerűnek tűnik, van amelyik szinte már-már túl fényűző és olyan is van, amire ránézve azonnal azon kezd el tűnődni az ember, hogy ezt vajon ki tervezte, és miért. Persze egy-egy ilyen botlás simán belefér, és talán szerencsésebb is volna őket inkább csak különlegesnek, rendhagyónak , vagy érdekesnek hívni.
Vannak olyanok is, amiket direkt azért terveztek és hoztak létre, hogy kilógjanak a sorból. Ilyeneket gyűjtöttünk most össze nektek a vízi közlekedés világából.
2007-ben egy francia tervező, Julien Berthier fogta magát és félbevágott egy yachtot, leszigetelte, motort tett bele és körbeutazta vele a világot. A süllyedő hajónak tűnő járműve valószínűleg okozott némi fejtörést a partiőrségnek.
A svéd Christian Bohlin hajóját igazából simán elfogadnánk. A kacsa forma ne tévesszen meg senkit. A hajó belseje fel van szerelve: van bent két ágy, egy kisebb konyha, de még szauna is.
A Proteus névre hallgató pókszerű hajó 2007-ben épült. A formája sem véletlen, ugyanis a tulaj, Ugo Conti tengeribeteg volt és úgy próbálta legyőzni hullámokon hánykolódás számára kellemetlen érzését, hogy lábakkal látta el a hajót így annak teste nem érinti közvetlenül a vizet.
Tom McClean korábban a Különleges Légi Szolgálatnál(SAS) szolgált és valószínűleg megunta a repülést, így 20 év alatt épített magának és családjának egy bálna alakú hajót, aminek belseje egy komplett lakás. A bálnát találóan Moby-nak hívják.
A japán tervezők kreativitását mutatja ez a cipzár alakú motorcsónak, ami ahogy halad és fodrozódik mögötte a víz, pont olyan látványt kelt, mint amikor lehúzzuk a cipzárt.
Új-Zélandon született meg az ötlet, hogy delfin formájú, ugrálni és forogni képes hajót gyártsanak, az ilyet mozgás közben érdemes megnézni, úgyhogy videót csatoltunk.
Az utolsó jelölt csak félig vízi jármű, ugyanis az egészet egy szobabicikli hajtja. Szétszedhető, szóval kis helyen is elfér, de igazából nem tudjuk, ki az, aki ha már hajókázni megy, azt mégis inkább biciklizve tenné.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!