Hát magáról a filmről nem sok jót sejtünk.
Február 15-én mutatják be a mozik a Valami Amerika 3. részét. Az első kétségtelen jó volt, a második pedig még egy lapáttal rá tudott tenni a sikerre, így hát szinte kötelező volt egy harmadikat is összehozni.
Herendi Gábor, aki tavaly a Kincsemmel ért el szép sikereket a nézőszámmal - amit én a mai napig nem értek, hiszen egy közepesen gyenge film volt a véleményem szerint - most a Valami Amerikát dobja be a magyar mozi állóvizébe.
Itt az új előzetes:
Ebből az derül ki, hogy:
Valószínű egy ezerszer megnyúzott börtönparódia lesz a harmadik rész fő vonala
Előkerül Bala riválisa.
Lesz benne Gaxsta Zolee, mint a börtönfilmek elengedhetetlen kelléke.
Akció, akció hátán.
Stohl András kész hülyét csinálni magából.
Még mindig Korda Lady N-je a legkirályabb dal az Univerzumban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!