Én még ennél jobb mézeskalácsot nem ettem, úgyhogy itt a receptje

Anyukámnak köszönjétek! :)

Sokak számára a december az év fénypontja, már november végén karácsonyi lázban égnek, feldíszítik a házat, december elején megveszik az ajándékokat, minden vasárnap gyertyát gyújtanak, hangolódnak az ünnepekre, tervezik a menüt, a sütiket. Nos, én sajnos ennek épp az ellenkezője vagyok. A novemberi időjárás teljesen levisz az életről, ha tehetem, ki sem lépek az utcára, inkább a radiátor mellett melegedek. Elfelejtem feldíszíteni a szobát. Végtelenül szomorú leszek az első hópelyhek látványától. Az ünnep közeledtét a boltokban lévő feltűnően nagy tömegből érzékelem és akkor kapcsolok: ajándékokat kell vennem! De mégis mikor, a vizsgaidőszak közepén?

Ünnepi hangulatba csak a szülői házban kerülök. Persze mire hazaérek, készen vár már minden: húgom kitakarított és feldíszítette a lakást, anyukám kitervelte a karácsonyi menetrendet, a menüt, a sütiket, a házi narancslikőr már a kamrában érlelődik, mindenhol hangulatvilágítás, fahéj és narancsillat lengedez. Titokban örülök, hogy a nagytakarításból kimaradtam, de az első és legfontosabb kérdésem hozzájuk, hogy megsült-e már a mézeskalács és kidíszítették-e. Szerencsére nem számít, hogy milyen későn tudok hazautazni, a díszítéssel mindig megvárnak, mintha tudnák, nekem ettől lesz a karácsony karácsony. Ahogy hárman körbeüljük a konyhaasztalt, hófehér cukormázzal díszítünk, közben karácsonyi dalokat hallgatunk, beszélgetünk, nevetgélünk, és mint a rossz gyerekek, a tömény cukormáz felét sunyiban megesszük. Ez a pár óra az igazi ünnep.

Idén így sikerültek
Herczeg Ákos Samu

De a mézeskalácsban nemcsak az együtt-levés az igazán jó, hanem az íze is. Édesanyám a recepten már jó tíz éve nem változtat, azóta, amióta cukrász barátnőjétől megtudta a tökéletesen megpuhuló tészta titkát. Ez pedig a következő, próbáljátok ki ti is!

Puha mézeskalács cukormázzal

Hozzávalók:

  • 30 dkg finomliszt
  • 5 dkg rétesliszt
  • 3 evőkanál olvasztott méz
  • 10 dkg cukor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 6 dkg vaj
  • 1 egész tojás + 1 sárgája (a fehérje sem vész kárba, pont elég a cukormázhoz díszíteni)
  • 2 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék
  • Díszítéshez:

  • 1 tojásfehérje
  • 15 dkg porcukor
  • A kétféle lisztet, a fűszereket és a szódabikarbónát szárazon összekeverjük, a margarint megolvasztjuk a mézzel és a cukorral. Ha teljesen megolvadt, a cukor is feloldódott, hozzáadjuk a liszthez. Összegyúrjuk az egészet a tojással és a tojássárgájával együtt. Amikor kész a tészta, folpackba csomaguljuk és hűtőbe rakjuk egy éjszakára (vagy minimum pár órára). Pihentetés után 2-3 milliméter vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 8 perc alatt megsül. Miután kihűlt, nekiállhatunk a díszítéshez vagy ha épp nincs időnk, esetleg meg akarunk várni valakit a munkával, mint engem a családom, jól záródó dobozba rakjuk.

    A díszítéshez 1 tojásfehérjét 15 dkg porcukorral keményre felverünk. A cukormázat nejlonzacskóba töltjük, a zacskó sarkán pici lyukat vágunk és már díszíthetünk is. Egy éjszakát száradnia kell a máznak, addig ne érjünk hozzá és ne pakoljuk egymásra a mézeskalácsokat. Miután megszilárdul a cukormáz, visszapakolhatjuk a süteményeket a dobozba 1-1 gerezd almával együtt. Az almának köszönhetően (bár ha mindent jól csináltunk anélkül is) a tészta 1-2 héten belül megpuhul, szinte omlóssá válik. Éppen ezért nem árt időben nekiállni, hogy karácsonyra tökéletes állagú legyen.

    Arra várnak, hogy hazautazzak és kidíszítsem őket
    Herczeg Ákos Samu

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!