A Linkin Park nyitja meg a Voltot

A fesztivál 25. évfordulójára való tisztelettel a szervezők igyekeztek minél nagyobb nevet hozni a 0. napra. Sikerült.

Az örömhírt a Volt instagram oldaláról lehet tudni, ahol a zenekar három tagja videóban jelentette be azt:

Az amerikai nu metál együttesnek eddig számos albumja jelent meg, közölük a leghíresebb a 2000-ben megjelent Hybrid Theory, világszerte több, mint 24 millió példányt adtak el, ezért az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségétől (RIAA) az album 2005-ben gyémántlemez minősítést kapott. Az együttes megalakulása óta két Grammy-díjjal lett gazdagabb, és több mint 60 millió albumot adtak el világszerte.

Megérte a sok évi várakozás, hiszen a jövőre megjelenő albumok tiszteletére szervezett turnéból már Magyarország sem marad ki.

Aki semmiképp sem akar lemaradni erről az iszonyat nagy buliról, annak nem kell már sokat várnia, hiszen november 17-én délután négykor már megindul a jegyelővétel. Ekkor 2 napon keresztül kedvezményes áron, 17.990 forintért lehet napijegyet venni. A fesztiválra lesz 4 és 5 napos bérlet is, aki pedig az első 48 órában vált ilyen belépőt az 7500 forintos ajándékcsomagot is kap, ha a kiemelt jegyirodában, vagy a VOLT weboldalán vásárol.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!