Meglátogattuk a Youtube sötét oldalát, és összeszedtük a legbizarrabb csatornákat

Repülő iPhone-ok, betépett mesefigurák, és molesztált tojások. Ez csak néhány a legnagyobb WTF-ekből, amiket találtunk.

Azt már régóta tudjuk, hogy a Youtube az egyik legfurább hely az interneten. Szinte hetente előfordul velem, hogy cuki macskás videókról két perc alatt átjutok a Youtube legmélyebb gödreibe, és fogalmam sincs arról, hogy hogyan kerültem oda, és hogy miért nézem azt, ahogy egy faszi Barbie babát grillez gofrisütőben.

Most összegyűjtöttük a legfurább csatornákat, amik szembe jöttek velünk. Van itt minden, amit tudunk képzelni, csak győzzük felfogni, hogy mi folyik a képernyőn.

1. Don't hug me I'm scared

Már a csatorna címe is elég fura, magyarra fordítva annyit jelent, hogy Ne ölelj meg, félek. Ez pont fordítva szokott lenni, nem? A csatorna készítői első ránézésre cukinak mondható meséket csinálnak bábokkal, aztán minden részben beindul a sztori, amit leginkább egy meth-es triphez tudnánk hasonlítani.

A legsikeresebb epizódjuk a Time, vagyis Idő nevet kapta. Benne a szereplők az időről, mint fogalomról beszélgetnek. Először tökre azt hittem, hogy valami ismeretterjesztő mesét nézek, ami a fiataloknak készült, aztán olyan dolgok történtek, amiket még ma sem tudok felfogni. Inkább nem is próbálom meg elmagyarázni, nézzétek meg magatoknak:

Na, ki bámul most így O_O a képernyőre?

2. Wafflepwn

Mit tegyünk, ha a bátyánk dührohamot kap, mert anyánk letörölte a World of Warcraftot a családi számítógépről? Vegyül fel videóra, tegyük fel a Youtube-ra, aztán gazdagodjunk meg belőle. Mondhatnátok most, hogy ez nem is WTF, naponta történnek ilyenek, na de amit a videóban leművel az idegbajos gyerek, az valami oltári.

Voltál már olyan dühös, hogy bakanccsal verted a fejed? Vagy hogy alsónadrágra vetkőztél, bementél a gardróbba, aztán kijöttél? Mindeközben pedig olyan hangokat adtál ki magadból, mint egy Alien? Ha nem, akkor most tessék megnézni ezt a videót, és különösen figyeljetek arra, hogy mi történik 1.09 körül.

Igen. Megpróbálta felnyomni magának a távirányítót.

3. Cyriak

Ez egy kicsit művészibb Youtube csatorna, de az egyik legbizarrabb. A Cyriak álnévre hallgató grafikus olyan alkotásokat oszt meg videó formában, amiről senki sem tudja eldönteni, hogy vajon mit is akarnak jelképezni.

Valószínűleg valami nagyon mély jelentéssel bír az a videó, amiben egy ügető birkának hirtelen négy feje lesz, majd a fejek helyén lábak nőnek, aztán nekiáll osztódással szaporodni. Ja, nem. Szerintünk Cyriak csak betépve megnyitotta az Adobe Premiert, aztán ez lett a vége. És ilyen az, amikor rászabadul a macskákra:

Örök életünkre kísérteni fognak ezek a videók...

4. Miranda Sings

Az internet legjobb énekese, színésze, modellje, írója és mágusa a hölgyemény, legalábbis ezt állítja magáról. A Youtube népét már 2008 óta sokkolja a videóival, amiben mindenki kedvenc számait mészárolja le az éneklésével. Mutatjuk is, hogy mennyire jól tolja:

Vérzik már a fületek?

Mirandának már több, mint 6 millió feliratkozója, és milliárdnyi videómegtekintése van, de nemcsak a Youtubeon sikeres. Tavaly dobta piacra az első könyvét, ami a Selp Helf nevet kapta, és már a megjelenésének első hetén a New York Times Bestseller lista tetején landolt. Ha ez még nem lenne elég, akkor pont most kezdik el forgatni Ms. Sings saját sorozatát, amit majd az év végén láthatunk a Netflixen, és most nem hülyéskedünk.

Akkor most lerántjuk a leplet Mirandáról. Ő csak egy karakter, akit egy énekesnő alakít. Eredetileg azért kezdte el feltölteni ezeket a videókat, hogy kifigurázza azokat a Youtubereket, akik a hálószobájukban énekelve próbáltak meg sikeresek lenni. Miranda aztán gyorsan internetceleb lett a túl sok rúzs miatt, de mostanra már a "színésznő", Colleen Evans is hírességnek számít. Egyébként egyáltalán nincs rossz hangja a csajnak, itt azt láthatjátok, ahogy az alteregójával duettezik:

5. GizmoSlip

Gondolkoztatok már rajta, hogy vajon túlélheti egy iPhone, ha jégbe fagyasztják, majd öt emelet magasból földhöz vágják?. Nem? Mi sem.

De az internet emberei mindenre gondolnak, és a GizmoSlip nevű Youtube csatorna pont az ilyen ötletekre épül. De nem csak jégbe fagyasztott telefonokat dob le az emberünk a tetőről, hanem gumicukorba vagy sütibe "csomagolt" iPhone-okat is megröptetett már. Sőt, nemrég még egy fejre fordított fűnyíró pengéi közé vágott be két készüléket, hogy megnézze, túlélik-e a találkozást. Gondolom nem lövöm le a poént, ha azt mondom, nem.

És hogy honnan van ennyi pénze új telefonokat venni? Elég rápillantani a megtekintések számára, hogy rájöjjünk Gizmo miből él. Azért elég ciki lehet, amikor a családi összejöveteleken megkérdezik tőle, hogy mit dolgozik.

Hát, tudjátok, iPhone-okat vágok földhöz...

6. Galaxy DIY

Na jó, ez nem egy csatorna, hanem inkább egy téma, amiről mostanában MINDENKI videót csinál. A Galaxy DIY-al kezdődő szösszenetek olyan barkácsreceptek, aminek a végén galaxis mintájú, nagyon hipszter dolgokat kapunk. Cipőt, lámpát, pólót és még taknyot is gyártanak ilyen témában. De miért? Nem tudjuk. Biztos jó otthon takonnyal dobálózni, főleg akkor, ha galaxis mintája van.

Akit esetleg mégis lázba hozott ennek az ötlete, annak itt egy tutorial. Csak óvatosan, elég mérgező anyagok kerülnek bele. Ha pedig magyar nyelvű segítség kell, akkor nézzétek meg a cikkünket, amit a billentyűzet tisztító takonyról írtunk nemrég Tisztítsd takonnyal a billentyűzetet! 2016. March 03. 08:32 .

7. Tito4re

Még egy értelmetlen csatorna, ami milliós nézettségeket generál. Arc nélküli főhősünk olvadt fémet önt MINDENRE, amit ki tud találni. Matchboxok, jég, Barbie babák, Big Mac, szóval minden fémvázat kap.

A passzív agresszív embereknek lehet jó móka azt nézni, ahogyan lángra kap, vagy elolvad minden. Egyik másik videó, mondjuk, amelyikben kókuszba, vagy dinnyébe önti a csókánk az olvadt rezet, még tudományos kísérletnek is elmenne, habár kétlem, hogy ilyeneket vetítenének a fizikaórákon. Tito csatornája egyébként úgy működik, mint az Önök kérték: a hozzászólásokban lehet kérni, hogy mire öntsön forró fémet legközelebb a videógyáros. Most éppen Donald Trump vezet a "szavazáson"...

8. HowtoBasic

Magyarra talán úgy fordíthatnánk a csatorna nevét, hogy Hogyan csináljunk alapvető dolgokat. Első ránézésre ez is egy barkácsolással, főzéssel és hasonlóval foglalkozó csatornának tűnhet, de ha eljuttok egy bizonyos pontig a videókban, akkor elszabadul a pokol.

Az itt is arctalan ember szétver mindent, amit talál, aztán jól megdobálja őket tojással, végül felgyújtja a szerzeményét, csak hogy azok tudják hol a helyük. Ja és mindezt olyan szuszogással, mintha egy orangután ragadott volna kamerát. Itt például egy szivárványtortát próbál sütni, de minden lett belőle a végére, csak az nem.

Hogy találnak ki ilyeneket az emberek...

9. GentleWhispering

Ismerősek vagytok az ASMR fogalmával? Azt jelenti, hogy autonomous sensory meridian response. Most már tudjátok.

Viccet félretéve, biztos voltatok már úgy, hogy egy nagyon jó számot hallgattatok, és libabőrös lett a karotok. Na, ez az ASMR. Néhányan viszont rájöttek, hogy ezt a libabőrt úgy is elő lehet idézni, hogyha a mikrofonba suttognak, vagy valamivel birizgálják a kamera hangfelvevőjét. A jelenség köré egész közösség alakult a suttogókból, ilyen csatorna a GentleWhispering is.

Itt az egyik videója, ami állítólag nagyon sok embert megborzongatott, persze jó értelemben. A teljes élmény érdekében érdemes stereo, és jó minőségű fülhallgató segítségével megnézni a felvételt.

Kit rázott ki a hideg?

10. The Little Fears

A csatorna neve magyarul annyit jelent, hogy kis félelmek, viszont elég megnézni egy videót, hogy rájöjjünk, hogy egyáltalán nem kicsi, hanem baromi nagy félelmet keltenek.

Itt van például ez a videó, és egy aranyköpés belőle: Ashley akkor vette észre, hogy 13 kiszáradt patkánytetemet tanulmányozott, amik a farkuknál fogva egymáshoz voltak kötözve.

Mindezt úgy, hogy a bemutatkozásban csak annyi van írva, hogy Egy kanadai nő, akinek megnyugtató a hangja. EZT HÍVOD TE MEGNYUGTATÓNAK?! Ha az ASMR-tól nem rázott ki a hideg, ettől biztos ki fog.

A Youtube-on egyébként nem ez az egyetlen csatorna, ami ilyen városi legendákat, horrorsztorikat vonultat fel. Általában nők készítenek ilyen videókat, amit ijesztő zenével és képekkel párosítanak, hogy biztosan kicsapják mindenkinél a biztosítékot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!