Tudunk egy tuti programot péntek estére!

A Shalom kiadásának 20 éves évfordulója okán újra összejön az Anima Sound System az eredeti felállásban Szombathelyen.

20 éve jelent meg a magyar elektronikus zene úttörőjének tekinthető Shalom című Anima Sound System-album. December 18-án a Bartók teremben a zenekar az eredeti frontemberekkel fogja előadni a számokat, ott lesz tehát Prieger Szabolcs és Bognár Szilvi is.

És hogy miért akkora szám ez? A zenekar experimentális törekvéseinek köszönhetően minden korszakuk, sőt minden lemezük teljesen más stílusokból építkezik. A Shalom, reggae dubként aposztrofált album, amiben meghatározó a kísérleti elektronikus hangzások kombinálása a népzenével. Úgy is mondhatjuk, hogy Prieger Zsolték már akkor világzenét csináltak, amikor a műfaj maga még nem is létezett. Ehhez tökéletesen illik az azóta már a népzene műfajában kiemelkedő karriert befutott énekesnő, Bognár Szilvi hangja. Az eredeti felállású Animát 1998 óta nem láthattuk színpadon, ráadásul mivel a zenekar lételeme a folytonos megújulás és kísérletezés, ettől a stílustól azóta teljesen eltértek.

www.a38.hu

Őszintén szólva nekem ez a korszakuk jött be a legjobban, zenei ízlésvilágomat alapjaiban rengette meg a Shalom. Korábban is ismertem a Németh Juci-féle számaikat, de amikor 17 évesen meghallottam a Hajnal voltot, teljes extázisba estem, hogy „úristen, ilyen zene is van a világon!” Annak ellenére, hogy sosem voltam a népzene nagy rajongója, teljesen rákattantam erre a számomra új hangzásra és kinyílt a világ. Ekkor kezdtem el elektronikus zenét hallgatni, ami elég nagy váltás volt a korábbi, The Offspringgal, Nirvanaval, The Doorsszal, Kispál és a Borzzal és Quimbyvel fémjelzett korszakom után. A Shalom iránti rajongásom mindemellett azért lehetett tartós, mert azzal a tudattal hallgattam a számokat, hogy ezt koncertélmény nem ronthatja el (elég sok magyar alternatív bandából kinőttem, meguntam vagy kiábrándultam). Ennek ellenére vagy éppen ezért nagyon várom már a pénteki koncertet, jó lesz nosztalgiázni, meg persze kíváncsi vagyok, milyen lesz élőben ez a felállás.

Péntekig pedig itt egy kis ízelítő az A38-as újrabemutató koncertről!

Prieger Szabolcs a zenekar egyik alapítója és gitárosa felelevenítette a kedvünkért a húsz évvel ezelőtt történteket.

Balról Balogh Zsolt, mellette Prieger Szabolcs
Mészáros Zsolt

Volt Szombathelyen a KO lemezbolt, ahová rendszeresen betértünk a testvéremmel, Zsolttal és válogattunk mindenféle lemezeket. Azzal álltunk egyszer csak a bolt tulajdonosa, a Balogh Zsolt elé, hogy csinálni akarunk egy lemezt, adja már ki. Mert a mi fejünkben ez úgy volt meg, hogy hát akinek lemezboltja van, az valószínű a kiadással is foglalkozik. Persze nem így volt. Még szerencse, hogy a Zsoltnak nagyon jó a rábeszélő képessége és megfőzte a másik Zsoltot. Végül pedig ő is adta ki a lemezünket. Azóta is foglalkozik egyébként lemezkiadással.

Egy kicsit egyébként izgulunk is, mert egyrészt a Bartók teremben nem játszottunk még soha. Másrészt pedig a Shalom! lemezen van három olyan dal is, amit eddig koncerten sosem játszottunk. Ugyan az A38 hajón most volt egyfajta ősbemutató, de a szombathelyi közönség most pénteken hallhatja, 20 év után, élőben, színpadon is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!