Csúnya, nyálkás este volt a tegnapi. Olyan, amikor az embernek az élettől is elmegy a kedve. Ráadásul – lévén szenteste előtti nap – a népek vérben forgó szemekkel végső rohamra indultak, hogy a szeretet ünnepe nevében megütközzenek egymással az utolsó Star Wars figurákért és Hello Kitty-s párnákért. Szóval volt feszkó rendesen a bevásárlóközpontok körül.
Az a fránya hó meg sehol. A globális felmelegedés teremtette áldatlan állapotok között azonban szerda este megtörtént a csoda. Legalábbis azok számára, akik a város észak-keleti részén igyekeztek túladni utolsó fillérjeiken. A bevásárlóközpont fölé sejtelmesen terjeszkedett a gyárkéménynek füstje a szürke égbolton. S ahogy a vevőre váró maradék fenyőfák között kiléptél a szabadba, mintha por szállt volna a szemedbe. De nem, nem igazi por volt az, hiszen a kocsihoz lépve rögtön láttad, hogy a szürkés sárga réteg, amely néhány perc alatt jótékonyan beborította járgányod tetejét nem más, mint fűrészpor.
Bizony, Holle anyó azért az idén is megrázta az ablakába kitett dunnáját, hogy örömet csaljon a Karácsonyt váró gyerekek szemébe. Csak hát elég idős már a jótékony öreglány, s a hópihés ágynemű helyett a fűrészporosat vette elő. Mi meg csak ámulunk, hogy a mi kis 21. századunk milyen meglepetéseket tartogat még a számunkra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!