Nem különösebben dobott fel a gondolat, hogy a kedvesemet egy másik férfi így meg amúgy hajlítgatja, ezt jobban szeretem én csinálni. De kellett neki, hiszen a fiatalok nagy részének van valami gerincproblémája. Nagy nehezen elfogadtam a helyzetet (két órás netes keresés után, hátha találok a közelben egy keménykezű női masszőrt, aki kigyúrja belőle a fájdalmat).
Amikor felajánlotta, hogy maradjak én is bent, ha zavar a helyzet, kicsit olyan volt, mintha tökön rúgtak volna. Döntsem el, hogy melyik a rosszabb, ha ott ülök és nézem, vagy ha máshol ülök, és a fejemben képzelem el az egészet?
A hátának nagyon jót tett, szóval egy rossz szavam se lehet, de nem örültem, hogy a kedvesemet hetente szakmailag végigtaperolja egy faszi. Bízom a kapcsolatomban, de szerintem az, hogy nem kedveljük, ha más simogatja, nyomkodja a párunkat, belénk van kódolva. Ez a mély, ősi ösztön egészen addig buzog bennünk, amíg valamink el nem kezd fájni. Már hetek óta be volt állva a hátam, szóval egy darabig a „hagyjál, majd elmúlik” elvet követve csikorgattam a fogam, majd még nagyobb fogcsikorgatás közepette elkértem a fickó számát.
Egészen megnyugodtam. Az a ropogtatás, amit átéltem, normális emberből nem vált ki örömet, függetlenül attól, hogy már képes vagyok nyögés nélkül kiszállni egy kocsiból, ami nem rossz dolog. Hogy hetente nem fogom csinálni, az biztos, de legalább rájöttem, hogy ez is egy szakma, amit a profik nem önkielégítésre használnak, inkább a tudásukkal lehetőséget biztosítanak, hogy nekünk ne járjon fájdalommal és izomgörccsel a kielégülés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
