21 nap panaszkodás nélkül

Egyik drága barátom nemrég szerzett új állást, amiben remekül helyt áll, mégis sok idejét emészti fel, és imád egy sör mellett panaszkodni róla.

Bizonyos néha mindenkinek szüksége van mondani a magáét egy megértően hallgató egyednek. Lehet szó magánéletről vagy csak egy parasztról, aki éppen a bicikliútra parkolt. Ugyanakkor gyakran túlzottan belelovaljuk magunkat a panaszkodásba, akkor is, ha az egészet vállrándítással, vagy egy mosollyal is le lehetne rendezni.

A fent említett barátom találta azt a Facebook-csoportot, amelyik 21 nap panaszmentességre hívja az embereket. Úgy döntött, hogy augusztus elsejétől ő maga is kipróbálja a dolgot, hátha része lesz valamilyen revelációban. Esetleg csak kicsit jobban érzi majd magát tőle. Vagy két nap után felrobban.

Az egyszerűség kedvéért oktató videót is mellékelek

Mindenesetre nálunk, ahol a magyar ember létének szerves részét képezi a panaszkodás, vagy épp a dühkitörés és a másiknak való beszólás, ez hihetetlenül nehéz vállalkozásnak tűnik. Nagy önuralomra van hozzá szükség. Arra sajnos sehol nem találtam választ, hogy ezt a dolgot gondolatban, szóban vagy cselekedetben kell-e véghezvinni, esetleg mindhárom szinten, bár szerintem mindhárom nem megy egy kezdőnek.

Mindenesetre nagy figyelemmel fogom követni az események alakulását, és amennyiben a cimborám is benne van, a panaszmentesség leteltével megkérem majd, hogy panaszolja el, milyen is volt az a három hét. Utána pedig szépem megírom nektek a sok tanulságot. Hátha más is kedvet kap hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!