Alvás és kellő lazítás a jó vizsga titka

Még hogy kávé és hajnalig tartó magolás? Dr. Nerina Ramlakhan szerint mindez csak tévhit – léteznek ennél sokkal hatékonyabb módszerek is.

Akik főiskolára/egyetemre járnak, azoknak nem kell bemutatni, hogy milyen is egy vizsgaidőszak. Akiknek pedig nincs ilyen jellegű tapasztalatuk, azoknak háromszavas segítséget adunk: kávé, alváshiány, idegbetegség. Mindig is irigyeltem azokat, akik halálos nyugalommal várják a vizsgák közeledtét, és ha úgy adódik, attól sem pánikolnak be, hogy egy-két tételre nem maradt idő – hisz „úgysem azt kérdezik!” Dr. Nerina Ramlakhan, alvásszakértő tanácsai nem csak azért nyugtattak meg, mert valóban hatásosnak tűnnek, hanem mert a kutatásai szerint a többség (96 százalék) legalább olyan paragép, mint jómagam. Lássuk, mit kell tenni, hogy megtörténjen a csoda.

Nyu.hu

Megfelelő táplálkozás

No igen, én már itt megbuktam. Dr. Ramlakhan szerint a vizsgaidőszakban különösen oda kellene figyelnünk a helyes étkezésre. Ami egyet jelent azzal, hogy kerüljük a gyorskaját, a mikrózott vasárnapi ebédmaradékot, és mindezt friss, meleg étellel helyettesítjük. Két tétel között persze jöhet egy kis (egészséges) jutalomnasi. Így nemcsak a vércukor marad a helyén, de az agy is ezerrel pörög. A kávé viszont kerülendő délután 2 óra után, hogy aztán időben el tudjunk majd aludni.

Pihentető alvás – nem, nem a könyveken

Az év többi napján is kulcsfontosságú a megfelelő pihenés, de ilyen stresszes időszakban ez a tényező különös jelentőséggel bír. Bármilyen furán hangzik, a ráhangolódás is fontos – lefekvés előtt egy órával már csak tévézzünk, vagy olyasmit csináljunk, ami nem a tételekkel kapcsolatos. Ha szükséges délután is szundíthatunk egyet – 2 és 5 óra között kifejezetten jó hatással lehet a későbbi teljesítményünkre.

Egy kis mozgás mindenkinek kell

Ahhoz, hogy igazán hatékonyak legyünk egyvalamiben, meg kell mozgatnunk az agyunk más területeit is. Nem árt, ha időnként eldobjuk magunktól a papírokat, és mozgunk kicsit. Lehet az nyugtató jóga vagy pörgős aerobic (ami különösen jó, ha oda kell figyelni a koreográfiára, így abszolút nem gondolunk majd a tanulásra), a lényeg, hogy megmozgasson és kikapcsoljon.

Nyu.hu

A kulcsszó: szünet

Körülbelül 90 percig vagyunk képesek úgy koncentrálni, hogy annak látszata is legyen. Ennyi idő után viszont az agyunk és a testünk is megérdemel egy kis szünetet. 5-10 perc elég a felfrissüléshez: mászkáljunk egyet, igyunk egy teát, kávét (ha 2 óra előtt vagyunk), vagy nasizzunk egy kis gyümölcsöt - aztán folytatódhat a munka.

Szembesítés

Sokan azért nem képesek hatékonyan tanulni, mert olvasás közben is csak egy dolgon jár az eszük: uramisten, mi lesz, ha megbukok? Ilyenkor kell letenni, ami a kezünkben van, venni egy mély levegőt, és alaposan végiggondolni, ugyan mi is lesz akkor. Bármilyen kellemetlen, vegyük számba a legrosszabb lehetőséget is. Az adott pillanatban nem lesz jó érzés, de ha mindezt végigfuttattuk az agyunkban, esetleg kibeszéltünk magunkból, akkor el is felejthetjük, és koncentrálhatunk a sikeres vizsgára.

Le a maximalizmussal

Sajnos, el kell fogadnunk, hogy van olyan, amikor képtelenség mindent megtanulni. Az anyag sok és az agykapacitásunk is véges. Bármilyen fájdalmas beismerni saját határainkat, ilyenkor muszáj. Ha túl vagyunk már egy-két vizsgaidőszakon, akkor úgyis tudjuk, miből mennyit bírunk. Ne vállaljunk túl sokat, inkább próbáljuk meg jobban kiszűrni a lényeget – az még mindig jobb, mintha az időhiány és a fáradtság miatt csak a tételek feléig jutunk.

Emellett persze az örök érvényű tanács is él: vegyük észre az apró dolgokat, amik boldoggá tehetnek. Legyen az egy szabad hely a buszon, a kedvenc számunk vagy egy kedves üzenet valakitől – a lényeg, hogy ne a stresszre koncentráljunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!